Közélet

Csúszhat az Országgyűlés alakuló ülése

Csúszhat az Országgyűlés alakuló ülése a tervezetthez képest – tudta meg az MR1-Kossuth Rádió.

Az MR1-Kossuth Rádió összeállítása szerint Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda Választási vezetője hétfőn este közölte, hogy ha a választási bizottságok és a bíróságok minden jogorvoslatnál igénybe veszik a rendelkezésükre álló időt, és nem gyorsítják a döntésüket, akkor csak 15-én, tehát az államfő által megjelölt időpontnál egy nappal később lesz jogerős választási eredmény. Vagyis akkor az Országgyűlés leghamarabb a következő hétfőn, 17-én alakulhat meg.

Ez ugyebár nem egyezik Sólyom László köztársasági elnök választások utáni bejelentésével, ő ugyanis május 14-ét, vagyis jövő hét pénteket jelölte meg azzal a kikötéssel, hogy döntése még változhat attól függően, hogy mikor lesz meg a választások jogerős eredménye.

A Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője, Kumin Ferenc tájékoztatása szerint a jövő hét elején vélhetőleg már látszik, hogy mikor zárulnak le az eljárások, és az államfő akkor közli a parlament alakuló ülésének végleges időpontját.

Egyébként egyáltalán nem biztos, hogy nem tartható a 14-i dátum, hiszen az egyéni választókerületi eredmények már tegnap jogerőssé váltak, a területi listákról várhatóan ma döntenek a választási bizottságok, így május 8-ig – de legkésőbb május 15-ig – akkor is lezárul a folyamat, ha valaki a Legfelsőbb Bíróságig viszi az ügyeket.

Virág Rudolf Országgyűlés választás bíróság Sólyom László
Kapcsolódó cikkek