Közélet

Minden Google-keresést két évig őriznének

Egy most benyújtott és mintegy 300 európai parlamenti képviselő által támogatott javaslat szerint két évig őriznék meg minden egyes Google-keresés eredményét, így védekezve a pedofilok ellen.

A 29. számú írásos deklarációt egy olasz és egy szlovák európai parlamenti képviselő nyújtotta be és számtalan támogatóra talált, ugyanakkor a polgárjogi szervezetek tiltakoznak ellene. A javaslat szerint nem csak a Google, hanem minden kereső eredményeit két évig tárolnák.

A Privacy International munkatársa például a Daily Mailnek elmondta: a legtöbb pedofil chat szobákat és privát kommunikációt használ az áldozatok becserkészésére, vagyis a keresési találatok tárolása nem jelent megoldást. A szakértő szerint minden, valóban pedofilt rejtő keresés mellé száz, teljesen normális találatot is kidob majd a rendszer. Simon Davies szerint a rengeteg hamis riasztás megbénítja majd a rendőrséget, hiszen a testületnek minden esetnek utána kell néznie.

A jogvédő hozzátette: ha az adatok az állam rendelkezésére állnak, bármit tehet velük és ez lerombolná a magánjellegű kommunikációhoz kapcsolódó jogokat védő európai jogszabályokat.

Ráadásul a lapnak nyilatkozó képviselők egy része állítja: nem tájékoztatták kellően a módosító indítvány tartalmáról, így akadt olyan jogalkotó, aki meggyőződésével ellentétesen biztosította támogatásáról az előterjesztőket.

EU pedofil Google adat keresés
Kapcsolódó cikkek