BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Péntektől szigorúbb szmogrendelet

Levegőszennyezés. Pénteken lép életbe az a fővárosi rendelet, amelynek értelmében a szmoghelyzet riasztási fokozatában a környezetvédelmi besorolás alapján korlátozzák az autók közlekedését – jelentette be tegnap Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes. Hozzátette: a változtatásra azért van lehetőség, mert megváltozott a kétszintű – sárga (szennyező) és zöld (környezetbarát) – jelzések rendszere, ma már négy színnel – fekete, piros, kék, zöld – osztályozzák a járművek környezetvédelmi besorolását. Ezáltal lehetőség nyílt a forgalomkorlátozás alapelvének módosítására, illetve szakszerűbb megoldás bevezetésére.

A rendelet szerint a szmogriadó tájékoztatási fokozatától kezdve a fekete és piros matricás járművek használatának szüneteltetését kérheti a főpolgármester, a riasztási fokozatban pedig megtilthatja azok közlekedését. Ilyenkor csak a zöld és a kék matricás gépjárművek használhatók. Azonban a régi matricákkal közlekedő modellekre nem tér ki a rendelet (ezek környezetvédelmi vizsgája még akár két évig érvényes lehet). Ez egyben azt is jelenti, hogy a sárga matricás gépjárművekkel – amelyek az új rendszer szerint már biztosan nem kaphatnak vörösnél jobb minősítést – átmenetileg a riasztási fokozatban is lehet közlekedni egészen addig, amíg a soron következő műszaki vizsgán az új rendszerbe illeszkedő jelzést nem kapnak.

A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy a szmogriadó ideje alatt az eddiginél lényegesen több autó közlekedhet az utakon, hiszen a korábbi rendelet szerint Budapest első embere a járművek közel felét állíthattatta le. A fővárosban a szmoghelyzet riasztási fokozatában eddig az a módszer volt érvényben, amely páros, illetve páratlan rendszám alapján korlátozta az adott napon a járművek közlekedését. „A Levegő Munkacsoport szerint helyes az új megközelítés, mindazonáltal az autóknak csak kis részét érinti majd a szmogriadó-rendelet, és így a szennyezést sem tudjuk megszüntetni” – mondta Simon Gergely, a civilszervezet környezetkémikusa, aki szerint a nyugat-európai gyakorlathoz hasonló, még szigorúbb rendelkezésre lenne szükség. VG



Uniós büntetés?

Az Európai Bizottság jogsértési eljárást is indíthat Magyarország ellen, amennyiben nem tudjuk az előírt határérték alá csökkenteni a levegőben szálló por mennyiségét. Napi átlagban egy köbméter levegőben a szálló por aránya maximum 50 mikrogramm lehet 2005 óta.

Magyarországot írásban szólította fel Brüsszel, hogy jelöljön meg további intézkedéseket, miként éri el ezt a szintet.


Magyarországot írásban szólította fel Brüsszel, hogy jelöljön meg további intézkedéseket, miként éri el ezt a szintet.

-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.