A civilek szigorítanák a klímapolitikát
Az EU további 30 milliárd eurót is megspórolhatna évente az egészségügyi kiadásokból, ha 2020-ra az eddig vállalt 20 százalék helyett 30 százalékkal csökkentené az üvegházhatást előidéző károsanyag kibocsátását. A most közzétett, az egészség- és környezetvédelmet zászlajára tűző civil jelentés szerint ennek hatására javulnának az életkörülmények, kevesebb lenne a beteg a rendelőkben és a gyógyszertárakban, tisztábbá és kellemesebbé válna a levegő. A 10 százalékkal nagyobb csökkentés 10–30,5 milliárd eurós – az uniós GDP csaknem 0,2 százalékával egyenértékű – megtakarítást eredményezne évente az európai civil összefogással készült jelentés szerint. Tagállamokra lebontva a további csökkentéssel Németország járna a legjobban, 8,1 milliárd eurót spórolhatna évente. Egy lakosra számítva viszont Luxemburg lenne a legfőbb haszonélvező, majd Szlovákia és Csehország után negyedikként Magyarország következne.
A jelentés készítői úgy vélik, hogy ha az EU nem habozik, és már most cselekszik, akkor legalább 163 milliárd eurót spórolhat meg, viszont ha csak 2015-től indítja el a pluszcsökkentést, akkor 63 milliárd eurós megtakarítást érhet el. Az egészségvédelem szempontjából két és félszer nagyobb haszonnal jár az azonnali fellépés. A 27 tagállam kormányai így fejenként 95 eurót takaríthatnak meg évente.
A légzőszervi megbetegedések gyógyítására jelenleg 47,3 milliárd eurót költ az EU, ami a teljes uniós egészségügyi büdzsé 6 százaléka. A légzőszervi betegségek miatti munkából való kiesés további 102 milliárdos veszteséget okoz. Az Európai Bizottság becslése szerint 2020-ig az uniós GDP 1,5–4 százaléka megy veszendőbe légszennyezés miatt.
EUbusiness, EUobserver


