Közélet

"Egyre többen tartanak attól, hogy az ország katasztrófába robog"

Egyre többen gondolják, hogy az ország katasztrófába robog, vélekedett Szentirmay László közgazdász a Figyelő hasábjain. A szerző hiányolja a fellépést a vitatott kérdésekkel szemben. Az ELTE tanszékvezetője, Síklaki István a Magyar Narancsban megjelent interjúja talán részben választ adhat a kérdésekre.

Már nem csak pár „vátesz” fest drámai végkifejletet – írja Szentirmay László, közgazdász a Figyelő hasábjain. Miközben komoly ellenzék nincs, és „a szocialista pártban az önmagukat – és az egész baloldalt – lejárató ősbölények továbbra is meghatározó pozícióban vannak” – szögezi le.

„Mi lenne, ha a baloldaliak, liberálisok és nem populista jobboldaliak nem a lemerülést, a kibekkelést választanák, hanem Demokrata Párt vagy bármilyen más néven olajfa koalíciós mozgalmat indítanának?” – teszi fel a kérdést Szentirmay.

Például Bajnai Gordon, vagy bárki más alkalmas személy vezetésével, akik „árnyékkormányt alakítanának” és felhívnák a figyelmet „a putyinizálódó kormányzat katasztrofális gazdasági, kulturális, oktatási, médiabeli és főleg morális lépéseire?”

A szerző hiányolja a professzorok, újságírók és ismert közgazdászok fellépését a vitatott kérdésekkel szemben. A nép pedig „némán tűri, hogy lerabolják a nyugdíját, sőt, a közvélemény-kutatások szerint a többségük még mindig ott áll a vezér oldalán” – írja Szentirmay.

AZ ELTE Társadalomtudományi Karának tanszékvezető docense, Síklaki István a Magyar Narancsnak elmondta: „ha valaki – bármilyen okból – régóta várta Orbán Viktor országlását, és emiatt a fideszre szavazott, akkor már csak azért is nagyobb türelemmel lesz iránta, hogy igazolva lássa korábbi várakozásait és döntéseit”. Hozzátette: még ha idegenkedik is egyes kormányzati lépésektől, igyekszik racionalizálni őket. Az utolsó racionalizálási érv pedig többnyire az, hogy per pillanat nincs jobb: a szocikból elege volt, a Jobbik radikalizmusa ijesztő, és még mindig a legkisebb rossz, ami most van”.

A szociálpszichológus szerint mindenekelőtt az emberek személyes érdekeltsége befolyásolja a legjobban egy politikai információ értelmezése során. „A politikát távolról figyelő Fidesz-szimpatizáns nem foglalkozik a közéleti témákkal, amíg a kormány nem avatkozik be a mindennapjaiba” – mondta Síklaki.

Lehet, hogy a választót „picit zavarta” az Alkotmánybíróság megregulázása, és az, hogy Schmitt Pál lett a köztársasági elnök, a kritikus pont az, amikor a „saját bőrén kezdi érezni” az ember a politika hatásait. „Ha a sógornője kétségbeesve hívja fel, hogy vajon tudja-e pontosan, mi lesz a többmilliós nyugdíj-megtakarításával, és ő nem tud válaszolni, akkor elbizonytalanodik” – mondta Síklaki.

Bajnai Gordon MSZP jobboldal Orbán Viktor ELTE kormány Fidesz putyinizáció árnyékkormány nyugdíj
Kapcsolódó cikkek