Közélet

Fischer Ádám kitálalt a Die Weltnek: szalonképes rasszizmus

A diszkrimináció és a rasszizmus ellen nyújt be indítványt Fischer Ádám karmester az Európai Bizottságnak Brüsszelben. A Die Weltnek adott interjújában kifejtette, azért lépett az uniós szerv felé, mert Magyarországon úgy tűnik, a rasszizmus „szalonképes”.

Mint ismeretes, Fischer Ádám tavaly szeptemberben kérte a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot, hogy lemondhasson főzeneigazgatói funkciókat ellátó vezető karmesteri státuszáról. Réthelyi Miklós miniszter és Horváth Ádám, a Magyar Állami Operaház miniszteri biztosa azonban ragaszkodik Fischer Ádám művészeti tevékenységéhez a dalszínházban, ezért tiszteletbeli főzeneigazgatói címet ajánlott fel a karmesternek, aki ezt el is fogadta. A karmester kedden két művésztársával, Schiff András zongoraművésszel és Konrád György íróval közösen petíciót nyújtottak be az Európai Bizottsághoz a magyarországi rasszizmus, diszkrimináció és kirekesztettség ellen.

Fischer a Die Welt interjújában kifejtette, hogy nincs még egy olyan ország az Európai Unióban, ahol olyan kevesen beszélnének idegen nyelvet, mint Magyarországon. Az emberek nem olvasnak külföldi sajtót, s olyan külföldi irodalmat, amelyet nem fordítottak le magyarra, meg sem ismernek. Úgy látja, hogy az egész társadalom nagyon zárkózott, a külső kommunikáció is minimális. Talán az alapokhoz való erős ragaszkodás az oka annak, hogy egyetlen kormányzat sem mert jelentős változtatásokat hozni a rendszerben – mondja Fischer Ádám.

Szerinte Magyarországon végletek nélküli diszkrimináció zajlik, amellyel senki nem törődik. Példaként említette, hogy a Mester utcai villamosmegállóban Budapest nagy forgalmú körútján három hétig lehetett olvasni azt a feliratot, hogy „dögöljetek meg, rohadt zsidók”. Szerinte Németországban, vagy bármely más nyugati társadalommal rendelkező országokban már nyoma se lett volna ilyen feliratnak. Hazánkban azonban sokan úgy gondolják, a külföldiek úgysem tudnak magyarul, így a turisztikai imázsnak sem árt.

Győriványi Ráth György az Operaház múlt héten kinevezett főzeneigazgatója elhalasztotta a január 23-ára tervezett A bolygó hollandi című Wagner opera premierjét, amelyet az Operaház korábbi művészeti vezetője, Kovalik Balázs állította volna színpadra. Kovalik Balázs szerződését azonban Vass Lajos főigazgató nem hosszabbította meg. A darab Fischer Ádám vezényletével került volna a nagyérdemű elé.

A Die Welt firtatta Fischer Ádám lemondásának hátterét, amelyet a karmester művésziesen csak úgy válaszolt: „Egy háromszereplős drámában egy operaénekesnő odamegy az intendánshoz, s kéri vegye fel a fiát, s ha nem teszed meg felhívom a miniszterelnök feleségét, s téged elintézünk. Második jelentben az intendáns odajön hozzám, s közli, hogy az operaénekesnő fia nagy reménység az egész társulatban. Harmadik jelenet, mindhárman odajönnek hozzám, mit izgatod fel annyira magad, vedd fel, s akkor mindenki megnyugszik”.

Fischer szerint Magyarországon minden területen így működnek a dolgok az állami apparátusoktól kezdve. Novemberben az Európa Társaság, értelmiségiek csoportja levélben hívta fel a kormány figyelmét arra, hogy a politikai döntések sorozata a sikeres EU elnökségre is hatással lehet. Másnap, a külügyminisztérium és más minisztériumok alkalmazottait, akik a társaság tagjai is voltak felszólították, hogy határolódjanak el a levéltől, vagy különben az állásukkal játszanak – fejezte be az interjút Fischer.

Fischer Ádám petíció diszkrimináció Európai Bizottság rasszizmus Konrád György Schiff András
Kapcsolódó cikkek