A konvergenciaprogram felé vezető úton a rokkantnyugdíjak megtámadásával, az adójóváírás „kivezetésével”, az iskolaköteles kor leszállításával, az egyetemisták létszámának tervezett csökkentésével, a közszolgálatban dolgozók elbocsátásával és jogfosztásával, a segélyek értékcsökkentésével és a jogosultságok megnehezítésével frontális támadást intézett a magyar nép kétharmada ellen.
A magyarországi jobboldal nem propagálja, nem dicséri, hanem titkolja – méghozzá nagyon eredményesen – a kormányzat tetteit. A kormánypropaganda a létező és az elképzelt ellenzék éles elmarasztalásában merül ki. A külföldi bírálatok – amelyeket a jobboldal bő terjedelemben ismertet – csakugyan furcsának tűnnek föl, hiszen olyasmit kárhoztatnak, amiről a magyarországi közönség nagy része alig sejthet valamit. A látszat azt mutatja, hogy a külföld igazságtalan „velünk” - írja a Népszabadság.
A liberális jogállam (ezt hívják Magyarországon – tévesen – demokráciának) szétzúzása látszólag nem érinti a népet, hiszen a képviseleti kormányzat, továbbá a végrehajtó hatalom, a fölső közigazgatás és a bírói kar zártsága és elkülönülése a politikai és bürokratikus elitek belső, céhes gondjának tünteti föl az egyensúly fölborítását a kormányzat és az új állampárt javára. A népellenes, antiszociális intézkedések törvénybe, sőt: alkotmányba iktatása – amely mindenfajta hatékony ellenállás, komolyabb vita nélkül, simán „ment át” a parlamenti gépezeten – azonban megmutatja, hogy ezek a romboló változtatások összefüggenek. A 2010 előtti szocialista-liberális kormánykoalíciók politikája, bár hasonló irányban mozgott, korántsem volt ennyire koherens, és következetes.
Megosztott társadalomban, osztálytársadalomban az a kormányrendszer dolga, hogy a hátrányos helyzetűek beleegyezését megszerezze az uralkodó kisebbség hegemóniájához. Ameddig a munkások a munkanélküliek ellen uszíthatók, a fiatalok az öregek ellen, a fehérek a romák ellen, a férfiak a nők ellen, az egészségesek a betegek ellen, az „aktívak” a „segélyezettek” ellen, a „versenyszféra” dolgozói a közalkalmazottak ellen, a fogyasztók és utazók a sztrájkolók ellen, a heterók a melegek ellen (és így tovább), addig a pusztán részérdekeket képviselő vagy pusztán alapjogi garanciákat követelő ellenzékek ezt a sziklaszilárd, minden területre hihetetlen energiával behatoló új hatalmat nem tudják megingatni.
Az érdekegyesítés minden forradalom alapföltétele, amint azt már Kossuth is tudta (csak nem csinálta). Márpedig ezt a közjogilag megszilárdított antiliberális, antiszociális és antidemokratikus rendszert csak békés – vidám és szelíd – forradalom döntheti meg. Ez a békés forradalom nem lehet puszta reakció, reváns, visszatérés a balközép kormányok által lejáratott, plutokratikus és oligarchikus rezsimhez, amely mellett csak az szól, hogy békésen el lehetett takarítani. Az Orbán-rezsim esetében ez nem lesz ilyen könnyű.
