Az LMP a frakcióvezető lemondásával demonstrálta, hogy valóban a szétesés küszöbére jutott; a Demokratikus Koalíció két emblematikus volt szocialista politikussal, Bokrossal és Békesivel többek között a vizitdíj szükségességéről gondolkodott; a Jobbik pedig hivatalosan programjába iktatta az uniós zászló elégetését.
Miközben a Fidesz a felmérések szerint most már lassan ott tart, ahol időarányosan a második Gyurcsány-kormány alatt az MSZP járt, a helyzet mégis nehezen összehasonlítható. Miközben 2008-ban az egyre lejjebb csúszó szocialisták mellett szinte minden kormányellenes szavazót integrálni tudott a toronymagasan vezető Fidesz, 2012 elején még mindig a gyurcsányi mélységeket közelítő kormánypárt vezet. Hiába van már lényegesen több szavazója a négy ellenzéki pártnak együtt, mint a Fidesznek, az ellenzéki térfélen zajló eseményeknél kellemesebbet a hatalmon lévők kívánni sem tudnának maguknak – véli a Vision Politics igazgatója.
A Jobbik a hétvégén demonstrálta, hogy a bizonytalan kimenetelű kormányképességnél többre tartja a biztos politikai megélhetést garantáló radikalizmust. Félreértés ne essék: a Jobbik ezzel a politikával feltehetően rengeteg elkeseredett, kilátástalan helyzetben lévő vagy eleve szélsőséges nézeteket valló szavazó számára lesz szimpatikus, és a párt bizonyára még sok fejtörést okoz majd a Fidesznek. Ez a politikai platform és regiszter azonban egy ponton túl lehetetlenné teszi a párt további erősödését,
A Schiffer-jelenség megmutatta, hogy az LMP-ben is akadtak olyanok, akik szerint szükség lehet egy olyan középpárti (értsd: nem MSZP-szövetséges) alakulatra, amelynek esélye lehet a csalódott jobboldali szavazók megszólítására is. Nem tudom igazán megítélni, volt-e ennek a tervnek bármilyen realitása (azt gyanítom, hogy ebben a formában inkább nem), az azonban egyértelmű, hogy a frakcióvezető lemondása világossá tette: az LMP vezetésében döntő többségbe kerültek azok, akik a szocialistákkal való együttműködést preferálják.
Schiffer lemondásával az LMP – ha túléli ezt a belső válságot – közelebb kerülhet ahhoz, hogy elfogadja az MSZP-vel való együttműködést. 2014-ig valóban lehet esély arra - amire egyébként az új választási rendszer rá is kényszeríti a baloldali pártokat -, hogy valamilyen közös formában indítsanak jelölteket.
Ha azonban csak ennyi változás történik a pártrendszerben, akkor teljesen kiszámíthatatlan és egyben sorsdöntő lehet, hogy a Fideszt az elmúlt másfél évben elhagyó, de új pártot egyelőre nem nagyon választó közel másfél millió ember a következő választáson – ha szavaz egyáltalán - hová teszi az ikszet. Amíg a Fidesznek esélye van ezen szavazók visszaszerzésére, vagy legalább semlegesítésére, a következő választás favoritja a mai kormánypárt marad.
