„Nem gondoltam volna, hogy válságmenedzseri teendőket kell ellátnom” – fogalmazott a Világgazdaságnak adott interjúban Vitézy Zsófia, aki tavaly február 1-jétől vezeti a Budapesti Fesztiválközpontot.
Jelenleg 400 millió forintból gazdálkodhat a rendezvény. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kevesebb mint a felét adta oda a tavalyi támogatásnak, 250 millió forint helyett 80-at. A főváros hétmillió forintot csípett le a 157 millióból, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium pedig 23-at a 198 millióból. Mentőövként viszont az utolsó pillanatban megérkezett a Magyar Fejlesztési Bank támogatása 25 millió forint értékben. A jegybevételből 100 milliót várnak. A sztárokat felvonulató előadásokra már nem lehet jegyet kapni, a fesztiváligazgató szerint a belépők mintegy 60 százaléka fogyott el múlt hét péntekig.
„A legkárosabb faktor a bizonytalanság, a tervezhetőség hiánya. Ha az állam valóban meg akarja tartani ezt a fesztivált, akkor ezen kell először változtatni, hiszen ha világsztárt szeretnénk látni 2014-ben az Operában, akkor őt már az idén le kell foglalni” – jegyezte meg Vitézy Zsófia. Lapértesülések szerint Tarlós István a főváros gazdasági helyzetére tekintettel jövőre nem kívánja támogatni a Budapesti Tavaszi Fesztivált. Erre az igazgató úgy reagált, hogy hallott ő is a főpolgármester nyilatkozatáról, de hivatalosan még nem tájékoztatták. „Az idei fesztivál biztos lábakon áll, a 2013-as léte bizonytalan. A rendezvényt a főváros előfinanszírozza, így ha Budapest nem finanszírozza, bármi előfordulhat” – tette hozzá.
A pénzhiány miatt az idén elmarad az egyik legnépszerűbb alprogram, az új tehetségeket bemutató Fringe Fesztivál. Arra a kérdésre, hogy miért épp ezt húzták le a programból, Vitézy Zsófia azt felelte, „mert nagyon drága és nem hoz bevételt”. „Nem akartunk lemondani róla, ezért az utolsó pillanatig győzködtünk egy támogatót, hogy szálljon be, de végül sajnos nem sikerült” – árulta el.
Vitézy Zsófia arra a kérdésre, hogy hosszú távon min változtatna a fesztiválon, azt felelte, az arculaton lenne szükség ráncfelvarrásra: modernizálná a honlapot és új logót is terveztetne. A programstruktúra lényegi elemein nem alakítanak, viszont több közösségi, szabadtéri rendezvényt szeretne. „Az lenne üdvös, ha eltolhatnánk a fesztivált néhány héttel, hogy ne legyünk kiszolgáltatva a szeszélyes időjárásnak” – fogalmazott.
Vitézy Zsófia arról is beszélt, megnehezíti a szponzorszerzést az, hogy a rendezvényt szervező Budapest Fesztiválközpont nem előadó-művészeti szervezet, ezért nem vehetik igénybe az adókedvezményeket sem ők, sem a támogatást nyújtó vállalat. Szerinte az lenne az egészséges arány, ha legalább annyi pénz érkezne a magánszektorból, mint az államtól.
Vitézy Zsófia kitért arra is, hogy terveik szerint a nyári fesztiválszezonban is szerveznek programokat, egyelőre egy nagyobb szabású utcai produkcióról tárgyalnak. Míg a főváros költségvetése bizonytalan, nem kívánt többet elárulni a fesztiváligazgató. Szerinte a mostaninál nehezebb dolguk lesz ősszel, a Café Budapestre átkeresztelt rendezvénysorozat szervezésekor. „A művészeknek és a hazai kulturális életnek is nagyon fontos ez a fesztivál, hiszen Magyarországon a kortárs kultúra iránti nyitottság sokkal kisebb, mint Nyugat-Európában. Ha erről a fesztiválról lemondunk, a megjelenés utolsó lehetőségei is elveszhetnek. Sajnos a lehetséges finanszírozók nem ilyen elkötelezettek” – tette hozzá.
A nyitó hangverseny a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lesz március 16-án, fél nyolckor. Elhangzik Bartók Brácsaversenye, Kodály Zoltán Páva-variációk című műve és Lajtha László Hortobágy című szvitje. A koncerten levetítik A Hortobágy című, 1936-ban készült film részleteit is.
Vitézy Zsófia a programsorozatból kiemelte a Hungarian Heartbeats című produkciót március 16-án az Urániában.
A produkció képviselte Magyarországot a Womexen, a világzene legrangosabb vásárán.
A színházi előadások kiemelkedő darabja lesz a Nemzeti Színházban március 23-án színpadra kerülő Caragiale-mű, a Farsang, amely a Radu Stanca Nemzeti Színház (Nagyszeben) produkciója Silvio Purcarete rendezésében, és a debreceni Csokonai Színház legfinnyásabb ízlésnek is megfelelő operaelőadása, a Halott város, Korngold műve.
Mézes Gergely 11 nap, 49 program – Malkovich egy sorozatgyilkost alakít A legnagyobb név az idei fesztiválon John Malkovich, aki a Pokoli vígjátékban lép fel a Vígszínházban, az eredetileg tervezettnél 8 nappal később, március 25-én. A késés oka egy januári térdműtét. A produkciót a bécsi Ronacher Színházban 2009-ben mutatták be. A darab írója és rendezője Michael Sturminger, két szoprán és egy színpadi zenekar kíséri Malkovichot. A sztár Jack Unterwegert, egy sorozatgyilkost alakít.
A nyitó hangverseny a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lesz március 16-án, fél nyolckor. Elhangzik Bartók Brácsaversenye, Kodály Zoltán Páva-variációk című műve és Lajtha László Hortobágy című szvitje. A koncerten levetítik A Hortobágy című, 1936-ban készült film részleteit is.
Vitézy Zsófia a programsorozatból kiemelte a Hungarian Heartbeats című produkciót március 16-án az Urániában.
A produkció képviselte Magyarországot a Womexen, a világzene legrangosabb vásárán.
A színházi előadások kiemelkedő darabja lesz a Nemzeti Színházban március 23-án színpadra kerülő Caragiale-mű, a Farsang, amely a Radu Stanca Nemzeti Színház (Nagyszeben) produkciója Silvio Purcarete rendezésében, és a debreceni Csokonai Színház legfinnyásabb ízlésnek is megfelelő operaelőadása, a Halott város, Korngold műve.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.