BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kérdőjelek az új adó körül

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Számos bizonytalanság övezi a katasztrófavédelmi hozzájárulást. Az új adónemmel kapcsolatban nemcsak a várható bevételt nehéz kiszámolni, de azt sem tudni pontosan, kinek kell fizetni majd.

Veszélyes anyagokkal kapcsolatos bevételük 0,1 százalékát kell befizetniük ettől az évtől a hazai cégeknek az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak (OKF). A regisztráció határideje március 31., az első – a tavalyi árbevétel alapján, a várható adókötelezettség 40 százalékát kitevő – adóelőleget pedig június végéig kell a cégeknek leróni az OKF számára. Ehhez képest egyelőre nem lehet biztosan megmondani, pontosan mely kört és milyen tevékenységeket érint az új közteher, amelynek bevezetéséről a parlament döntött tavaly ősszel.

Számos kérdést nem tisztáz a jogszabály – hívta fel a figyelmet Környei Attila, a PricewaterhouseCoopers (PwC) adószakértője. Példaként az élelmiszeripart érintette, amelyet nem elsősorban a gyártás, hanem a hűtésnél alkalmazott technológia miatt érintheti a hozzájárulás. Egy az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége számára kiadott állásfoglalás szerint azon hűtőlétesítmények esetében, amelyeknél az ezer kilogrammos határérték felett van az ammónia mennyisége, csak akkor kell adózni, ha a hűtésből közvetlen bevétele származik a társaságoknak. Tehát egy hűtőház üzemeltetőjét érintheti a fizetési kötelezettség, egy élelmiszer-feldolgozót azonban nem. A Belügyminisztérium felügyelete alá tartozó OKF internetes oldalán található információk alapján azonban egy feldolgozó üzem is járulékfizetési kötelezettséggel számolhat.

Nem tisztázott az sem, mi történik, ha egy társaság a bértárolásban raktározott veszélyes anyagot másik raktárba vagy saját telephelyére szállítja át – emelte ki Környei Attila. Ebben az esetben akár több cég is adófizetésre kötelezett lehet ugyanazon veszélyes anyag miatt.

Vannak ágazatok, amelyeknél azonban nem kérdéses a fizetési kötelezettség. Ilyen például a gyógyszergyártás. Ezeknek a cégeknek az adószakértő azt tanácsolja, mindenképpen különítsék el a veszélyes anyagokhoz köthető bevételüket, ellenkező esetben ugyanis teljes bevételük után kell majd fizetniük a hozzájárulást. Ez a pontos nyilvántartás akár pluszberuházást is igényelhet a társaságoktól.

Az adminisztrációs terhek növekedésére hívja fel a figyelmet a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) is. A szervezet kiemeli: az érintetteknek a veszélyes anyag mennyiségétől függően biztonsági jelentés, biztonsági elemzést, káresemény-elhárítási tervet, illetve belső védelmi tervet is készíteniük kell. Ezért a MOSZ azt javasolja a mezőgazdasági termelőknek, hogy az ugyancsak veszélyes anyagokat tartalmazó műtrágyát ne tárolják, hanem közvetlenül az értékesítőtől szállítsák ki a földekre.

Az említett problémák miatt is nehéz megjósolni, mekkora bevételre számíthat az állam a hozzájárulásból. Pedig annak nem- csak a célja támogatható, de a beszedési módja is. Az adó ugyanis nem a NAV-hoz, hanem célzottan az OKF-hez kerül. A megnevezett cél a rendelet szerint támogatás a katasztrófavédelmi műszaki-technikai eszközök, felszerelések beszerzéséhez, fejlesztéséhez, felújításához, a védekezési kiadásokhoz, polgári védelmi szervezetek képzéséhez, felszereléséhez, illetve önkéntes mentőszervezetek támogatásához.

A legkisebb cégek felmentést kapnak

A hozzájárulás a veszélyes tevékenység kapcsán keletkezett, a jövedéki és az energiaadó összegével csökkentett nettó árbevétel vagy a felhasznált, tárolt veszélyes áru értékének 0,1 százaléka. Az adó negyede felhasználható a veszélyes tevékenység által keltett kockázat szintjének csökkentését célzó intézkedésre.

A fizetés alól mentesülnek az állami és önkormányzati szervek, azok a gazdálkodók, amelyek a veszélyes árukat a lakosság részére kiskereskedelmi forgalmazáshoz vagy szolgáltatáshoz tárolják, illetve azok, amelyek árbevétele nem haladta meg az ötvenmillió forintot.

A veszélyes anyagok listáját a 219/2011. (X./20.) kormányrendelet tartalmazza, illetve megfelel a veszélyes áruk szállításáról szóló európai egyezménynek (ADR).

Gyükeri Mercédesz A legkisebb cégek felmentést kapnak A hozzájárulás a veszélyes tevékenység kapcsán keletkezett, a jövedéki és az energiaadó összegével csökkentett nettó árbevétel vagy a felhasznált, tárolt veszélyes áru értékének 0,1 százaléka. Az adó negyede felhasználható a veszélyes tevékenység által keltett kockázat szintjének csökkentését célzó intézkedésre.

A fizetés alól mentesülnek az állami és önkormányzati szervek, azok a gazdálkodók, amelyek a veszélyes árukat a lakosság részére kiskereskedelmi forgalmazáshoz vagy szolgáltatáshoz tárolják, illetve azok, amelyek árbevétele nem haladta meg az ötvenmillió forintot.

A veszélyes anyagok listáját a 219/2011. (X./20.) kormányrendelet tartalmazza, illetve megfelel a veszélyes áruk szállításáról szóló európai egyezménynek (ADR).-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.