A magyar lakosság migrációs potenciálja, azaz azok aránya, akik külföldi munkavállalást vagy letelepedést terveznek, a kilencvenes évekhez képest a 2000-es évek elejére megnőtt. 2010 óta a rövid- és hosszú távú munkavállalás szándéka (különösen az utóbbi) erősen nő, a kivándorlást tervezők aránya lényegében változatlan. 2012 elején a felnőtt lakosság 13 százaléka tervezi, hogy néhány hétre vagy hónapra, 16 százalék-a, hogy pár évre külföldre menne dolgozni, 7 százalékuk kivándorolna.
A 2012-ben mért migrációs potenciál (ide értve a háromfajta migrációs terv halmozott arányszámát is, ami 2012-ben 19 százalék) a valaha mért legmagasabb értéket mutatja, így már minden ötödik magyar felnőtt azt tervezi, hogy rövidebb-hosszabb időre külföldre költözik.
Vannak természetesen olyan társadalmi csoportok, amelyek esetében az átlagosnál (19 százalék) magasabb a (halmozott) migrációs hajlandóság mértéke. Ez leginkább a fiatalokra, illetve azokra a társadalmi csoportokra jellemző, amelyek körében magas a fiatalabbak aránya, s ezen túlmenően még a gazdasági-társadalmi helyzetük és jövőjük sem rózsás (munkanélküliek, roma származásúak). A migrációs tervet fontolgató társadalmi csoportok közül kiemelendő, hogy minden második 30 év alatti magyar felnőtt, azaz a 18-29 évesek közel fele gondolkodik így, a Jobbik szavazóinak pedig a harmada tervezi, hogy külföldre költözik.
A migrációs potenciál irányai, azaz a külföldre költözést tervezők célországai 2012-ben is azok, amelyek korábban voltak: elsősorban Ausztria, Németország és az Egyesült Királyság. A migráció tervezett időtávja szerint azonban kisebb eltérések figyelhetők meg a célországok összetételében: a rövidtávú migráció iránya a legkoncentráltabb (a három leggyakrabban választott ország az összes választás kétharmadát teszi ki), a kivándorlást tervezők célországainak összetétele pedig a legheterogénebb. Emellett az is érdekes, hogy a kivándorlás céljaként a magyarok mentális térképen jobban látszik az USA és Kanada, mint a munkavállalási célú migráció esetében.
