Alkotmányos Barack Obama egészségügyi reformja
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAlkotmányosnak minősítette az egészségügyi reformot az amerikai legfelsőbb bíróság. A kilenctagú testület 5:4 arányban meghozott ítélete így megerősítette a Barack Obama elnök által kezdeményezett kötelező egyéni egészségbiztosítást. A kormányzat tervei szerint 2014-ben hatályba lépő reform az Obama-adminisztráció legfontosabb vívmányának számít, mely 30–50 millió, korábban nem biztosított amerikaira terjesztené ki az ellátást.
A reformról szóló vita mélyen megosztotta a demokratákat és az ellenzéki republikánusokat. A még 2010 márciusában aláírt törvény ellen 13 szövetségi állam nyújtott be jogi keresetet. Szerintük nem lehet arra kényszeríteni a polgárokat, hogy magáncégektől termékeket vásároljanak. A jogszabály ugyanis előírja, hogy bírságot kell fizetnie annak, aki nem köt egészségbiztosítást. A demokraták szerint az egészségbiztosítás nem hasonlítható más szolgáltatáshoz.
Elemzők szerint az ítélet jelentős befolyással lesz az elnök újraválasztási esélyeire az idei voksoláson. Obama kihívója, a republikánusok elnökjelölti posztjának várományosa, Mitt Romney mindamellett már korábban bejelentette: az első hivatali napján visszavonja a jogszabályt.


