Jegybanktörvény: ismét halasztva
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságÍgy lesz lehetőség lefolytatni az egyeztetéseket az IMF-fel a jegybanktörvényben még esetleg szükséges módosításokról – ezzel indokolta Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője, miért nem szavazhattak hétfőn a jegybanktörvényről. Ugyanígy indokolta az egyébként Varga Mihály által kezdeményezett halasztást a Nemzetgazdasági Minisztérium is.
Nem ez az első alkalom, hogy csúszik a tervezet elfogadása. Már hetekkel korábban megszavazhatták volna a tervezetet, ám akkor egy legalábbis különös jogalkotási hiba miatt nem történt ez meg. A módosító javaslatok közt elfogadtak ugyanis olyanokat is, amelyek kivették a törvényből azt a passzust, amely azt szabályozta, hogyan lehet felmenteni a Monetáris tanács tagjait, valamint a kormány sem jelezte, hogy mely módosításokat támogatja. A hiba akkora volt, hogy többen fel is vetették: nem lehetett véletlen, a kabinet időt szeretne nyerni. Hogy ez valóban így volt-e, az valószínűleg soha nem fog kiderülni – akkor azt ígérték, hogy erre a hétre eljutnak a szavazásig.
Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője sajtótájékoztatóján reagált a parlamenti döntésre. Mint mondta, az EB és az IMF kérdései elég fontosak ahhoz, hogy kivárják, amíg minden fél számára megnyugtató megoldás születik Magyarországon. Ugyan szerették volna, ha ma elfogadják a törvényt, tudomásul veszik, hogy vannak még lezáratlan kérdések, ám „a labda továbbra is a magyar kormány térfelén van” – tette hozzá.
A kormány nyilvánvalóan pánikba esett – mondta a Bloomberg hírügynökségnek Bebesy Dániel. A Budapest Alapkezelő portfolió-menedzsere szerint megijedtek a forint hirtelen gyengülése miatt, és ezért halasztották el a jegybanktörvény módosításainak megszavazását. Gárgyán Eszter, a Citi régiós elemzője szerint a jegybanktörvény szavazásának elhalasztása pozitív, mert a kormány „érzékenyen reagál” a forint árfolyamának változására, hitelesség szempontjából azonban nem túl kedvező a lépés, hiszen a kormány január óta tisztában van a nemzetközi szervezetek aggodalmaival.
A parlament mindemellett kétharmados törvénybe öntötte Schmitt Pál juttatásait: a jogszabály szerint csak ekkora többséggel lehet elvenni a volt köztársasági elnököktől, amit most az államtól kapnak. Az új alkotmányt eredetileg csak technikai jelleggel írták volna át, ám aztán Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a módosító javaslatot az említett tartalommal. Így hiába jelezte az ellenzék, hogy ha hatalomra jutnának, átgondolnák, megtarthassa-e Schmitt a tiszteletdíját, autóját és állami lakását.
Elhárult továbbá minden akadály az elől, hogy a 2014-től kisebb parlamentből kieső képviselők a járásokba üljenek át. Megszavazták ugyanis a járásokról szóló törvényt, amihez Navracsics Tibor közigazgatási miniszter zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtott be. Ebben azt kérte, hogy legyen ugyan előírva a legalább ötéves közigazgatási tapasztalat a 2013-tól létrejövő járási hivatalok vezetőinek, ám a képviselői munka, valamint a polgármesterség is feleljen meg ennek a feltételnek.
A törvény módosításai közt is jelentős sikereket ért el az önkormányzati lobbi: nem kerül át az államhoz az a vagyon, amelyet az önkormányzatoktól vett volna el a kormány az átvállalt államigazgatási feladatokra. Így ha az okmányiroda és az önkormányzat egy épületben van, mégsem kell majd osztozkodniuk az épület értékén.
Adómentesen elengedett tartozás, szerver-játékgépek: itt az adócsomag
A hétfői ülésen elfogadták az új adótörvényeket. A Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jegyezte adócsomagban a bankokra vonatkozó szabályozást is több helyen megváltoztatták. Az idei különadóból le lehet vonni, ha a bank elengedi a lízingszerződéses ügyfelei díjhátralékát, ahogy levonható lesz a kkv-szektornak adott előfinanszírozási hitel növekménye is. A devizahitelesek elengedett tartozása adómentes lesz, ahogy a szociális szövetkezetekben dolgozók bére is. Átírták a szerencsejáték-törvényt is, a jövőben így lehetséges lesz szerver alapú játékgépeket üzemeltetni.Az alkotmányügyi bizottságban csatát nyert Pokorni Zoltán az NGM-mel szemben, a plenáris ülésen viszont vesztett. A képviselő azt javasolta a szakképzési törvényhez, hogy a szakiskolákban az időkeret legalább egyharmadában a Nemzeti alaptanterv szerint tanítsanak, a kormány azt kérte, hogy pontosan egyharmad legyen az arány, ne lehessen fölé menni. A bizottságban senki nem szavazott a kormány tervére, a képviselők mégis úgy döntöttek, hogy ez a változat maradhat.
Módosult a költségvetés is. Miután a Költségvetési Tanács jelezte, hogy nem megalapozott 289 milliós bírságbevétellel számolni, ezt kivették a büdzsé bevételi oldaláról, és a kormányzati kiadásokat is csökkentették. A szavazások után az új Munka Törvénykönyvéhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről kezdődött vita.
Az alkotmányügyi bizottságban csatát nyert Pokorni Zoltán az NGM-mel szemben, a plenáris ülésen viszont vesztett. A képviselő azt javasolta a szakképzési törvényhez, hogy a szakiskolákban az időkeret legalább egyharmadában a Nemzeti alaptanterv szerint tanítsanak, a kormány azt kérte, hogy pontosan egyharmad legyen az arány, ne lehessen fölé menni. A bizottságban senki nem szavazott a kormány tervére, a képviselők mégis úgy döntöttek, hogy ez a változat maradhat.
Módosult a költségvetés is. Miután a Költségvetési Tanács jelezte, hogy nem megalapozott 289 milliós bírságbevétellel számolni, ezt kivették a büdzsé bevételi oldaláról, és a kormányzati kiadásokat is csökkentették. A szavazások után az új Munka Törvénykönyvéhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről kezdődött vita.-->


