Jegybanktörvény: szavazás elnapolva
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságEmber legyen a talpán, aki követni tudja a magyar jegybanktörvény sorsát: pénteken még úgy tűnt, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank (EKB) által elvárt módosításokat már ma átviszi a kormánytöbbség a parlamenten. Mindezt annak ellenére, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által pénteken benyújtott javaslatcsomag nem feltétlenül tükrözi az IMF–EU-hiteltárgyalások feltételéül szabott passzusokat. Ez kiderült már csütörtökön, amikor az EKB nyilvánosságra hozta állásfoglalását, amelyben újfent felhívták a figyelmet: elvárják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségével kapcsolatban fennmaradt nyitott kérdések rendezését.
A pénteki javaslatcsomag szerint kikerülne a törvényből az a paragrafus, hogy a jegybank elküldi a monetáris tanács napirendjét a kormánynak, és a kormány képviselője részt vesz a tanács ülésein. A tárca ugyancsak kivenné azt a bekezdést, amely a monetáris tanács tagjainak súlyos kötelezettségszegés esetén történő felmentését szabályozza, valamint azt, amely a monetáris tanács megszűnéséről rendelkezik az euró magyarországi bevezetése esetén.
Egyelőre szó sincs azonban a monetáris tanács tagjainak változtathatóságát és a harmadik alelnök kinevezését lehetővé tevő passzusokról, amelyek különösen szúrják a frankfurti testület szemét. A nemzetgazdasági tárca ezt azzal indokolta, hogy „az igényelt további finomításokról ötoldalú egyeztetések folynak”.
Mindezek fényében akár logikusnak is tűnhet, hogy szombaton Varga Mihály, a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter azt kérte a Fidesz-frakciótól, halasszák el a mára tervezett szavazást. A parlamenti esküjét ma letenni készülő Varga ezt azzal indokolta, hogy „az elmúlt napok jegybanktörvényt érintő felvetései”, valamint az IMF–EU-tárgyalások előkészítése miatt fordult kérésével Rogán Antal frakcióvezetőhöz. A parlamenti képviselőcsoport frissen kinevezett vezetője tegnap úgy nyilatkozott: a maga részéről támogatja Varga Mihály kérését, és úgy gondolja, ezzel mai ülésén a Fidesz-frakció is egyetért majd.
Más kérdés, hogy a törvénymódosítások elfogadása a feltétele annak, hogy elkezdődhessenek a hiteltárgyalások. Vagyis ennek időpontja egyre távolabb került – még a Nemzetközi Valutaalap csütörtöki nyilatkozatához képest is, amelyben a washingtoni testület egyik vezetője megint csak elismételte: továbbra sem kapott dátumot a magyar fél.
Alkotmányt módosíthat az Országgyűlés
Az Országgyűlés e heti, háromnapos ülésén első alkalommal módosíthatják az alaptörvényt. A kormány egyebek mellett törölné az alkotmány azon cikkét, amely lehetővé teszi a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete összevonását, emellett egyértelműsíti azt is, hogy az alaptörvény átmeneti rendelkezései is alkotmányos erejűek. A T. Ház átírhatja a médiaszabályozás május 24-én elfogadott, de a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött változtatását is, emellett elfogadhatja a járások kialakításáról szóló, valamint egyes, ezzel összefüggő törvények módosítását, továbbá az adózást érintő jogszabályok változtatásait.


