Kieselbach: teljes fordulatszámon
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA válság előtti időkhöz közelítő, 88 százalékos eladási arányt ért el június 6-i árverésén a Kieselbach Galéria. Ez azért tekinthető különösen jó eredménynek, mert a becsértékes rendszerben rendezett első, tavaly decemberi Kieselbach-aukción még sok tétel leütését akadályozták meg a limitárak. A mostani meggyőző eredmény alighanem annak köszönhető, hogy sikerült tökéletesen összehangolni az aukció illetve a közvetlenül utána megnyíló, külön katalógusokkal kísért eladási kiállítások (egy-egy festmény- illetve grafikai válogatás) kínálatát. Azok a remekművek, amelyek aukciós sikerét veszélyeztették volna a beadók árelvárásai, ez utóbbiakon kerülnek falra.
Az aukció összforgalma meghaladta a 330 millió forintot. A legmagasabb áron (egyenként 26 millió forint plusz jutalékért) Ziffer Sándor és Vaszary János egy-egy jellegzetes munkája kelt el. Az 1945 utáni mezőnyben – ahol az utóbbi években alig került az aukciós piacra elsőrangú alkotás – méltán aratott sikert Kondor Béla Huszárcsákós vitézek csíkos zászlóval című alkotása: a bő fél évszázada, 1960-ban készült művet 12 millió forintért ütötték le a Hotel Marriott báltermében.


