BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

2 millió eurót kapott a MOL-tól a Gripen-gróf

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Alfons Mensdorff-Pouilly, a Gripen ügyben is érintett osztrák lobbista állítólag 2005-ben a Mol magyar konszern fizetési listáján szerepelt - írja a Die Presse.

A lobbista állítólag a MOL magyar olajkonszern fizetési listáján szerepelt - jelentette a "Falter" nevű hetilap, amely saját elmondása szerint betekintést nyerhetett Mensdorf egyik bankszámlájába. Eszerint a lobbista 2005-ben kétmillió eurót kaszált a MOL-tól. Mensdorff-Pouillyt a Gripen-ügyben már kapcsolatba hozták Magyarországgal, de eddig semmilyen módon nem derítették fel a felelősségét, Ausztriában viszont vádat emeltek ellene egy vadászgép-beszerzési ügyben – jelenti az APA.

Ebben az időszakban az OMV-nek tíz százalékos tulajdonrésze volt a MOL-ban és további részeket vásárolt hozzá azért, hogy átvehesse a magyar konkurensét. A szándék végül meghiúsult, és az OMV 2009 márciusa végén eladta a MOL-ban lévő tulajdonrészét, de 2005 és 2006 között a gróf az eddig ismert adatok szerint 1,5 millió eurót kapott az OMV-től a közreműködését, ehhez adódik hozzá a MOL-tól érkező 2 millió euró.

Az osztrák államügyészség feltehetőleg vizsgálja, hogy az OMV-vezetők esetleg büntethetők-e az ügyben de ezzel kapcsolatban a hivatal nem nyilatkozott. A lap azt állítja, hogy az OMV és a Mol nem reagált érdemben a megkeresésükre. Thomas Vecsey, a bécsi ügyészség szóvivője az APA osztrák hírügynökségnek nyilatkozva nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy nyomozás folyik.

Az ügyészség 2009-ben azt közölte, hogy nyomozást indított a lobbistának az OMV-től kapott honoráriuma ügyében. Az OMV akkori közlése szerint az üzleti kapcsolat egyszeri volt, s a szerződés értelmében Mensdorffnak piaci elemzéseket kellett készítenie arról a 13 közép-kelet-európai országról, amelyekben az OMV akkor tevékenykedett.

Alfons Mensdorff-Pouilly pályája

Az 1953-ban született üzletember hivatalosan a mezőgazdaságban, azon belül is az erdőgazdálkodásban érdekelt. Ezen felül számos, a mezőgazdasághoz nem köthető cégben is érdekelt, nem csak Ausztriában és Európa más országaiban is.

2007 februárjában egy svéd tévé azt állította, cégén keresztül folytak át kenőpénzek a csehországi és magyarországi Gripen vadászgép-eladásokkal kapcsolatban. Másfél évvel később, 2008 októberében az osztrák ügyészség kezdedeményezésére házkutatást is tartottak a grófnál, mert az a gyanú merült fel ellene, hogy a BAE Systems brit hadiipai cég kijárójaként kenőpénzekkel mozdította elő az Eurofighter-vadászgépek ausztriai megvételét. A brit cég résztulajdonosként érdekelt volt mind a két, vadászgépet gyártó vállalatban.

2009 tavaszán előzetes letartóztatásba helyezték Ausztriában pénzmosás gyanújával. Mensdorff-Pouilly, noha mindvégig csak tanácsadói díjak átvételét ismerte el és tagadta a megvesztegetések tényét, állítólag együttműködött a hatóságokkal, így áprilisban szabadlábra is helyezték.

2010 januárjában, még mindig a BAE-SAAB vadászgépek körüli lobbitevékenységével kapcsolatban Nagy-Britanniában vették őrizetbe. A vizsgálat meglepő fordulattal ért véget: a BAE vádalkut kötött a hatóságokkal.

Az OMV részére történt 1,5 eurós kifizetése kapcsán már 2009 óta cikkeztek a lapok. A vadászgép-beszerzés mellett vizsgálják Mensdorff tanácsadói tevékenységét a részben állami tulajdonú Telekom Austriánál és más telekommunikációs cégeknél is. A Profil című lap pár nappal ezelőtt arról írt, hogy a gróf korrupciós ügybe keveredett a 2000-es évek elejei osztrák néppárti kormány egészségügyi minisztériumának döntései nyomán is. Maria Rauch-Kallat volt egészségügyi miniszter, Mensdorff-Pouilly akkori felesége ugyanis azután választott ki egy egészségügyi szállító céget, hogy az jelentős honoráriumot fizetett ki a férjének.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.