A csalódott Obama-hívőkre vetette ki hálóját Romney
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság A munkanélküliség felére csökkentését, az államháztartás egyensúlyba hozását és ezzel párhuzamosan az államadósság redukálását ígérte Mitt Romney az amerikai republikánusok elnökjelöltségét elfogadó beszédében múlt héten Tampában. Romney 12 millió új munkahely teremtését, az adórendszer egyszerűsítését, valamint a kisvállalkozások adócsökkentés általi támogatását tűzte ki célul, és ismét kilátásba helyezte, hogy eltörölné Barack Obama elnök egészségügyi reformját.
Elemzők szerint Romney elsősorban az Obamában csalódott választókat próbálta megnyerni magának, a Washington Post pedig úgy fogalmazott: inkább együtt érző emberként prezentálta magát, nem pedig ideológiák által vezérelt vezetőként.
Az elnökjelölési konvención részt vett Szijjártó Péter is, aki a republikánusok külpolitikáját meghatározó képviselőkkel folytatott tárgyalásokat. A külügyi és külgazdasági államtitkár lapunk azon kérdésére, mi volt a látogatás tanulsága hazánk szempontjából, a többi között elmondta: az USA és Európa is hasonló problémákkal küszködik, mindkét kontinensen a fő feladatok közé tartozik a munkahelyteremtés és az adósság csökkentése.


