Orbán: Nem sajnáljuk a befektetést a Ludovikába
Magyarországnak ismét van ereje, hogy folytassa Budapest fejlesztését – mondta Orbán, aki szerint utoljára 1998 és 2002 közt volt olyan időszak, amikor a főváros fejlődött. A Ludovika Campus projektjét az egyik legnagyobb városfejlesztési beruházásnak nevezte, és mint mondta, a kormány „nem sajnálja azt az anyagi és szellemi befektetést”, amelyet az kíván meg, hogy az egyetem központját a Ludovika egykori épületébe helyezzék át, és felújítsák a környékét is a VIII. kerületben, az Orczy tér rendezésével együtt.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetemre valóban jelentős összeget költenek el: a teljes építkezés a mostani tervek szerint várhatóan 24 milliárd forintba fog kerülni. Az is eldőlt már, hogy a beruházás első 5 milliárd forintja mentesül a nyílt közbeszerzés alól. Ezt nemzetbiztonsági okokra hivatkozva fogadta el a kormány.
Az idei költöztetésre, valamint a projekthez kapcsolódó egyéb munkákra körülbelül 4,5 milliárd forintot fordítanak 2012-ben és 2013-ban. Orbán Viktor szavai szerint ez egy jelentősebb városfejlesztés kezdetét jelentheti a VIII. kerületben, hasonlóan azokhoz a változásokhoz, amelyek az elmúlt években Ferencvárosban történtek.
A tanévnyitó után Orbán röviden a friss diplomáciai botrányra, és a magyar-azeri titkos tárgyalásokról terjedő szóbeszédre is reagált. Újságírói kérdésre azt mondta: Magyarország demokratikus európai állam, a nemzetközi jog szabályait nem titkos megállapodások szerint alakítják.


