BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Világsztárok az évad zenekarával

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Magyar-brit változatok – Perényi Miklós és a Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Perényi Miklós és a Liszt Ferenc Kamarazenekar című, november 21-i, hangversenyen az 50 éves világklasszis magyar kamarazenekar és a 65 éves világklasszis magyar csellista előadásában négy 20. századi „sikerszám” szólal meg a Müpában.
A kiváló szólista legelső nyilvános, s mindjárt zeneakadémiai koncertjét 1957-ben, alig kilencesztendős korában adta, sikerekben gazdag pályafutása során igen sokszor muzsikált együtt a Liszt Ferenc Kamarazenekarral. „A dologért a legtöbbet, egész lényemet ajánlom föl. Véleményem szerint ez az, amit alázatnak hívnak.” Perényi repertoárja átfogja a gordonka jószerint teljes irodalmát a barokktól a kortárs kompozíciókig. A hatvanas években Pablo Casals mesterkurzusaira meginvitált Perényi művészetét Kroó György másfél évtizede az alábbi szavakkal méltatta és mérte egyszersmind az ibériai pályaelőd nagyságához: "a zenei megszólalásnak az az eszménye született újjá, amelyet a platóni ideák honából Pablo Casals hozott emberlakta földünkre... Ez a hang a semmiből érkezik, és ahogy kiteljesedik, az egész világegyetemet átfogja."

Bővebben: http://mupa.hu/program/magyar-brit-valtozatok-perenyi-miklos-es-a-liszt-ferenc-kamarazenekar-2012-11-21_19-30-bbnh

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.