BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A birkózás irányítói is felelősek, ha kikerül a sportág az olimpiáról

A birkózás léte kerülhet veszélybe, ha kimarad az olimpiai programból. Jelentős szemléletváltásra lenne szükség a sportág vezetésében

Diplomáciai, szervezeti, menedzselési hibái és hiányosságai vannak a birkózósportnak – nyilatkozta lapunknak András Krisztina közgazdász annak kapcsán, hogy a sportág lekerülhet a 2020-as olimpiai játékok műsoráról. A Budapesti Corvinus Egyetem Sportgazdaságtani Kutatóközpontjának vezetője arra emlékeztetett, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a február 12-én a birkózást kellemetlen helyzetbe hozó döntését azon 39-es kritériumrendszere alapján tette meg, ami figyelemmel van a játékok gazdasági, üzleti vonatkozásaira is, nemcsak a hagyományokra. Értékelik az adott sportág versenyeinek látogatottságát, a sportág globális voltát, televíziós nézettségét, fiatalok körében mért népszerűségét, illetve doppingellenes rendszerét is. A NOB korlátozni kényszerült a 16 nap alatt programra kerülő sportágak, a kiosztható aranyérmek és a részt vevő sportolók számát is. Az új sportágak erős versenyt indítanak, hogy a játékok részesei lehessenek. „Nemcsak sportszakmailag kell világszínvonalat nyújtani, hanem kapcsoltan szükséges a népszerűség, a stabilitás, nagy nézettség és a tradíciók is" – mondta András Krisztina.

A NOB is rákényszerült az üzleti gondolkozásra és az üzleti szféra igényeinek való megfelelésre. Így képes olyan sportágaknak is komoly bevételt generálni, amik médiaképességük gyengesége, de sokszor az intézményi rendszerük gondolkodásából hiányzó stratégiai, üzleti szemlélete miatt szinte csak abból élnek, hogy az olimpián szerepelnek. A NOB 375 millió dollárt osztott szét a londoni felkészülésre, 2014-re az összeg 475 millióra emelkedhet.

A birkózásnak sportszakmai értelemben számos erőssége és gyengesége van a közgazdász szerint. Az olimpiai játékok eredete óta jelen levő sportág, nagyon erős történelmi tradíciókkal, sok-sok értéket képviselő jellemzővel. András Krisztina úgy véli ezeknek a kommunikálása, márkává alakítása nagyon elégtelen szinten van, hiába van már szabadfogás, kötöttfogás, strand-, vagy női birkózás. A szabálymódosítások vitatottak, a laikus nézők számára nem érthetőek.

Szervezeti szinten is sok gyengeséget találhatunk: a hiányzó menedzseri, üzleti szemlélettől egészen a diplomáciai elégtelenségig, lásd a NOB elvárásaihoz alkalmazkodni nem kívánó jellemzőkig – hangsúlyozta a közgazdász. A stratégiaalkotásnak, az irányításnak, az üzleti funkciók működtetésének tudatosnak és a sportág nemzetközi sportági szakszövetségének kezében kellene lennie. Konkrét küldetés, értékek megfogalmazása szükségeltetik az üzleti szféra, a média és a potenciális és ténylegesfogyasztók, a sportágat űzők és a nézők felé. Fontos a sportág média hátterének kiépítése, ehhez komoly, márkaként kialakított, pénzdíjas, a világ sok pontján megrendezett, egyéni és csapatversenyekre, komoly marketing és PR munkára van szükség.  A sikert elérő sportolók nemzetközi szintű sztárokká formálása, menedzselése lenne szükséges.

A sportág diplomáciai potenciálja is nagy lehetőségeket rejt András Krisztina szerint, de kihasználni csak most, a komoly kihívások közt igyekeznek. A birkózás nemzeti sportága Oroszországnak, a volt szovjet tagállamok némelyikének, Iránnak, Törökországnak, Japánnak és népszerű – ez globálisan fontos – az Egyesült Államokban is.

A birkózásnak fogyasztói piaca szinte csak az olimpiák vonatkozásában értelmezhető, adásvétellel jellemezhető sportolói piaca nincsen. Nézői elkötelezettséget növelő merchandise piaca sincsen, a közvetítési jogokról is csak az olimpiák kapcsán beszélhetünk bevételt jelentő adás-vétel formájában. Így finanszírozóként csak a NOB és az egyes nemzetállamok maradnak. A sportág felső szintjének a léte van veszélyben, ha kikerül a programból, míg korábban még „csak” az utánpótlás és szabadidős hátteret jelentő műhelyek voltak nehéz helyzetben.

András Krisztina a kitörési pontok megfogalmazhatóak: gyors szemléletváltás, az érintettekkel, köztük a piaccal való kapcsolatok tényleges megvalósítása és fejlesztése, nemcsak sportszakmai, hanem gazdasági működtetésén is alapuló stratégiai szemlélet, az üzleti funkciók. A marketing, a diplomáciai, kapcsolati tőke tudatos használata, stratégiai együttműködés az érintettek közt, a sportág globalizáltsági fokának továbbnövelése. Mindez jó potenciálon alapszik, mivel többek között a FILA 177 tagországot számlál a NOB alig több mint 200 országával szemben.

A magyar parlament is kiállt a magyar sikersportág mellett

A birkózás tavaly az olimpiai évében és az idén is mintegy 140-150 milliós támogatást kap a Magyar Olimpiai Bizottságtól (MOB) – mondta lapunknak Fábián László sportigazgató. A Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság lapunkkal közölte, hogy a birkózó szövetség (MBSZ) 2012-ben összességében 273,7 millió forint állami támogatásban részesült. Ebből az MBSZ 26,7 millió, a 2013. évi Felnőtt Kötöttfogású, Szabadfogású és Női Birkózó Világbajnokság 2012. évben esedékes jogdíjának támogatásaként kapott meg. A szeptember 16-22. között a Papp László Budapest Sportarénában rendezésre kerülő verseny tervezett költségvetése az MBSZ jelzése szerint mintegy 600 millió forint.

Az állami támogatásról szóló döntés előkészítése folyamatban van, a támogatás összegéről a kormány dönt.

A birkózás egyébként részese annak a kiemelt 16 sportágnak, amelyek között júniustól 15 milliárd forintos állami támogatást osztanak szét.

A pénzt infrastruktúra fejlesztésére, edzőképzésre, klubok támogatására, felkészülésre, edzők és sportolók finanszírozására lehet majd fordítani. Ezen sportágak 480 millió forintos tartozását a kormány átvállalja. Az országgyűlés tegnap határozatban biztosította támogatásáról a birkózósportot, hogy az olimpiai játékok része maradjon.

Az állami támogatásról szóló döntés előkészítése folyamatban van, a támogatás összegéről a kormány dönt.

A birkózás egyébként részese annak a kiemelt 16 sportágnak, amelyek között júniustól 15 milliárd forintos állami támogatást osztanak szét.

A pénzt infrastruktúra fejlesztésére, edzőképzésre, klubok támogatására, felkészülésre, edzők és sportolók finanszírozására lehet majd fordítani. Ezen sportágak 480 millió forintos tartozását a kormány átvállalja. Az országgyűlés tegnap határozatban biztosította támogatásáról a birkózósportot, hogy az olimpiai játékok része maradjon. A vusu, a sportmászás, a görkorcsolya is vetélytárs A birkózás vissza fog kerülni az olimpiai műsorba – nyilatkozta lapunknak a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) főtitkára. Gáspár Tamás biztos abban, hogy a nagy nemzetközi összefogás (még Irán és az Egyesült Államok is összefogott) és nyomás végül sikeres lesz, mivel eddig megkérdőjelezhetetlen evidencia volt, hogy a birkózás az olimpiai program része. A Magyar Birkózó Liga vezetője szerint Hegedűs Csabának a nemzetközi szövetségben (FILA) betöltött elnökségi tagságáról és az MBSZ elnöki tisztéről is le kellene mondania, mint ahogyan ezt a FILA elnöke, Raphael Martinetti is megtette. Komáromi Tibor szerint ugyanis Hegedűsnek, mint a FILA-elnökség tagjának és egyben a marketingbizottság vezetőjének rálátása volt arra, hogy az elmúlt években milyen szabálymódosításokat fogadott el a FILA. Szerinte ezek a változtatások vezettek oda, hogy a birkózás érthetetlenné vált a közönség számára, és a sportág olimpiai léte is veszélybe került

A FILA május 18-án tart rendkívüli kongresszust. Ezen az ülésen mutatják be azt a promóciós anyagot is, amellyel a sportág el akarja érni, hogy a 2020. évi olimpia programján maradjon. Jacques Rogge, NOB- és Nenad Lalovic ügyvezető FILA-elnök találkozóján kiderült, hogy elsősorban a NOB-bal való folyamatos konzultáció és együttműködés hiánya vezetett a döntéshez. Nem elfogadható a birkózószövetség struktúrája sem: régen meg kellett volna oldani, hogy legyen képviseletük az elnökségben a versenyzőknek és a sportorvosoknak, s hogy működjön női bizottság is.

Május 29-én ül össze Szentpéterváron a NOB végrehajtó bizottsága. Itt döntenek arról, hogy a hét új csatlakozni kívánó sportág – a vusu, a sportmászás, a görkorcsolya, a fallabda, a karate, a wakeboard, valamint a baseball és a softball közösen –, illetve a birkózás közül melyik kettőt tartja műsorba vételre alkalmasnak. Ezek közül választ majd a NOB közgyűlése szeptember 7-én Buenos Airesben. -->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.