BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Sajón és a Murán várható rendkívüli árvízhelyzet

Csapadék Összesen már 27 ezer hektár szántót érint a belvizesedés – Orbán Viktor előtt a Pintér-jelentés

A jelenlegi adatok alapján a Sajón és a Murán alakulhat ki rendkívüli árvízi helyzet – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón, Budapesten. Molnár Béla elmondta, jelenleg kis és közepes árhullámok vonulnak le a magyarországi folyókon, de jelentős csapadék esetén nem zárható ki rendkívüli helyzet kialakulása sem. Utóbbi elsősorban a Sajón és a Murán, illetve azok vízgyűjtő területein állhat elő igen gyorsan – jelezte, hozzátéve, hogy a Sajó vízgyűjtőin meglehetősen nagy a hóban lévő vízkészlet mennyisége, ami nemcsak a magyar, hanem a szlovák területeket is érinti. A főigazgató azonban hangsúlyozta, a vízügy felkészült a helyzet kezelésére, és mindennap jelentést küld Pintér Sándor belügyminiszternek.

Jelenleg 62,5 ezer hektárnyi terület van belvíz alatt, amiből 27,3 ezer hektár szántó. Molnár Béla megjegyezte ugyanakkor, hogy a jelentős csapadék hatására telítődtek a talaj felső vízrétegei, így az elöntött területek nagysága növekedni, a belvízvédelmi helyzet pedig nehezedni fog.

Giró-Szász András kormányszóvivő a tájékoztatón hangsúlyozta, a hétvégén egész Európán végigsöprő hóvihar is jelzi, hogy szükséges az árvízvédelmi felkészülés. A múlt hét rendkívüli időjárása miatt kialakult katasztrófahelyzetről szóló belügyminisztériumi jelentéssel kapcsolatban a szóvivő elmondta: a beszámoló Orbán Viktor miniszterelnöknél van, az pedig már biztos, hogy a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága tárgyalja majd. A héten nem volt kormányülés, így a kabinet elé az még nem került – közölte Giró-Szász. A következő napok szeles és hófúvásos időjárására kitérve a kormányszóvivő azt mondta, az állami szervek mindenre felkészültek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.