Közélet

Vezetőt vált a Transparency International Magyarország

2013. június 1-től Martin József Péter vezeti a Transparency International magyarországi tagozatát. Martin József Péter európai uniós gazdasági szakértő, újságíró, korábban hat évig a Figyelő című hetilap főszerkesztője volt. Három éve tagja a szervezet kuratóriumának, így jól ismeri a Transparency International működését, értékeit és eddigi eredményeit.

Kurátorként fontos szerepe volt a stratégiai irányok meghatározásában. „Fontos, hogy folytassuk azt az alapos és szerteágazó munkát, amit a Transparency International elkezdett, a korrupciónak ugyanis óriási gazdasági és társadalmi költségei vannak. A méltányosabb és versenyképesebb Magyarországhoz átláthatóbb viszonyokra van szükség” – mondta kinevezése kapcsán Martin József Péter. 

Alexa Noémi, a szervezet alapítása óta vezette a Transparency International Magyarország budapesti központját. „Ennyi idő után szerettem volna áttenni a hangsúlyt az elmélyült kutatómunkára. Éltem a lehetőséggel, amit a CEU ajánlott fel, így szeptembertől a Közép-európai Egyetem Üzleti karán folytatom a munkát.”

TI vezető
Kapcsolódó cikkek