„A 16 kiemelt sportágnak tervezett 135 milliárd forintból az atlétika 18 milliárd forint állami támogatást kap 2020-ig” – nyilatkozta lapunknak a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) főtitkára. Gyulai Márton közölte, hogy az első évre, jövő év júniusáig 683 millió forintot támogatás jut a szövetségnek. Idén a sportág 375 millió forint támogatásban részesül, ennek egy részét már meg is kapta a MASZ. 2020-ig 12 milliárdot létesítményfejlesztésre, egy milliárdot akadémiákra, 2,3 milliárd forintot pedig az utánpótlásra fordítanak majd.
A főtitkár elmondta, hogy korábban az állami támogatás még az olimpia évében sem haladta meg a 100 millió forintot, így tetemes szerinte tetemes előrelépésről van szó a korábbiakhoz képest. „Ezzel együtt a hozzánk hasonló erőt képviselő országok, a hasonló mennyiségű atlétával rendelkező szövetségek továbbra is nagyobb anyagi háttérrel rendelkeznek nálunk” – hangsúlyozta Gyulai.
Az első évben 8 projektet adott be a MASZ támogatásra: külföldi versenyeztetésre, felnőtt versenyek rendezésére, versenyrendszerük bővítésére, szervezetfejlesztésre, utánpótláskorúak versenyeztetésére, a Kölyök Atlétika Programra, a Sport XXI. Program bővítésére, szakági akadémiák létrehozására, illetve műhelytámogatásokra.
A MASZ sportágfejlesztési koncepciójában reális célnak tartják a jelenlegi 3000-3500 fős igazolt versenyzői létszám megnégyszerezését. Ezer pedagógus már korábban megkapta a Kölyök Atlétikai Programhoz szükséges képzést, így összesen 3000-3500 alsó tagozatos tanár sajátítja majd el az atlétikai alapú testnevelés oktatásához szükséges tudást.
A Magyar Olimpiai Bizottság kiemelt edzői programjába az atlétikából hárman kerültek be. Kiemelt juttatást kap Németh Zsolt (többek között az olimpiai bajnok kalapácsvető Pars Krisztián edzője), Spiriev Attila sportigazgató (tulajdonképpen a szövetségi kapitány), valamint Lengyák György utánpótlás referens.
Akadémia létrehozására több városban is van szándék Szombathelyen nemrég meg is nyitották a Németh Pál Dobó Akadémiát, mely 12,5 milliós támogatást kap az első évben. Szintén felvételre került a programba 7 millió forintos támogatással a VEDAC (Veszprém) illetve az ARAK (Székesfehérvár) az előbbi dobások, az utóbbi utánpótlás révén. A MASZ több mint 122 millió forintot osztott szét műhelytámogatás címszó alatt a kiemelt támogatásból.
Gyulai Márton szerint az atlétika egyik legnagyobb problémája, hogy a létesítményeik gyakran nem megfelelő színvonalúak. Ezért szükséges lenne minden megyében legalább egy darab műanyag borítású pályára, de még ekkora sincsenek biztosítva a téli edzés lehetőségek, vagy a dobószámok feltételei.
2014 második felében már több létesítményfejlesztést is terveznek a sportágban. „Elsődleges célunk, hogy egy nemzeti atlétikai központra, egy igazi otthonra leljünk a fővárosban, az Istvánmező projekt (Budapest Olimpiai Központ) részeként” – mondta Gyulai Márton. A tervek szerint itt egy 8-10 ezres stadion, közvetlen mellette egy egész évben kizárólag atlétikát szolgáló fedett-pálya, valamint egy szabadtéri dobópálya épül majd meg. A főtitkár szerint a komplexum megvalósulásával az atlétika központi létesítmény igénye megoldódna és megkezdődhetne a nyugati színvonalú munka.
Ezt követően a vidéki bázisokat erősítenék meg hat éven keresztül mintegy 1.2 milliárd forintból, ott ahol eredményes munka folyik.
Az atlétikát is érinti az adósságrendezés
A hat „nagy” fővárosi klub esetében a Vasas, az FTC, az UTE és a Budapesti Honvéd rendelkezik komoly atlétikai szakosztállyal, így számukra mindenképp nagy segítség, hogy az adósságaikat átvállalja a kormány – mondta lapunknak Gyulai Márton. Az atlétikai szövetség főtitkára közölte: a BVSC és az MTK esetében abban bíznak, hogy a segítségnek köszönhetően feléled az atlétikai élet. A szövetségnek nincs tudomása olyan kizárólag atlétikával foglalkozó klubról ahol komoly adósságállományt halmoztak volna fel és megmentésre várnának. Gyulai szerint nem lehet nem lehet úgy minőségi munkát végezni, hogy folyton azt kelljen nézni, hogy mennyi még a tartozás mértéke, de felelősségteljesen kell költekezni, amit a felelősségteljes tervezés előz meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.