Közélet

Bizonytalanok az anyák a gyed extrával kapcsolatban

Az új rendszer lehetővé teszi, hogy a gyermek egyéves kora után az anyák a gyermekgondozási díj (gyed) vagy a gyermekgondozási segély (gyes) folyósítása mellett is dolgozzanak, valamint azt is, hogy újabb gyermek születése esetén mindkét gyermek után juttatást kapjanak. Egyelőre azonban kevés az igénylő, az anyák inkább csak érdeklődnek a lehetőségről-írja a Népszabadság.

Ennek egyik oka, hogy hiába van egy anyának két olyan gyermeke, aki után járna ellátás, dupla juttatást csak akkor vehet igénybe, ha az egyik gyermek már az idén született. A gyed extráról szóló jogszabályt ráadásul csak december 9-én fogadta el a parlament, ilyen rövid idő alatt pedig nem könnyű munkahelyet találni.

Márpedig a gyesen, gyeden lévő nők felének munkakereséssel kell kezdenie a visszatérést, hiszen a Tárki Háztartás Monitor 2012 vizsgálatának adatai szerint 51 százalékuknak nincs munkahelye. Azok sincsenek könnyebb helyzetben, akik korábbi munkahelyükön kezdenének el ismét dolgozni, hiszen tízből egy anyát vár csak vissza a munkaadója.
 
A cégek HR-eseitől kapott információk alapján a gyed extrának még nincs érzékelhető hatása, egyelőre nem jelentkeznek visszatérési szándékkal az anyák a munkaadóknál – mondta el a Népszabadságnak Svéda Dóra, a kisgyermekes nők munkaerő-piaci visszatérését segítő Jól-Lét Alapítvány ügyvezető-helyettese. Az alapítványnál is inkább a gyed extra lehetőségeiről és a kockázatokról érdeklődnek.
 
Svéda Dóra rámutatott: a nők elsősorban a biztonságot, a kiszámíthatóságot keresik, ilyen munkahelyek azonban ma már nincsenek. A kisgyermekes anyáknak most ráadásul azt is mérlegelniük kell, hogy a gyed extrával járó pluszjuttatásért cserébe vállalják-e azt a kockázatot, hogy a munkahelyükön felmondanak nekik. Az új munka törvénykönyve ugyanis megszüntette azt a korábbi gyakorlatot, amelynek értelmében abszolút felmondási védelem illette meg a munkába visszatérő anyákat gyermekük hároméves koráig. Jelenleg, ha nincs a képességüknek és végzettségüknek megfelelő, betöltetlen munkakör, akkor a munkáltató elbocsáthatja az anyát.

A gyed vagy a gyes azonban önmagában nem keletkeztet biztosítási jogviszonyt, kizárólag az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot tartja fenn. Az anya csak a munkaviszony megtartásával marad biztosított, a nélkül új pénzbeli ellátásokra nem lesz jogosult. Vagyis, ha elbocsátják és hosszabb ideig nem talál másik munkahelyet, majd szül még egy gyermeket, már nem lesz jogosult gyedre – hívta fel a figyelmet Horváthné Pelyva Erzsébet jogi szakokleveles javadalmazási tanácsadó, az Anyabarat.hu honlap alapítója a lapnak.
 
A pluszpénz lehetősége és a felmondás kockázata komoly dilemma elé állítja az anyákat, akik most próbálják kifürkészni a munkaadók szándékait – fogalmazott. Azt mondja: érezhető némi kételkedés is, hiszen a gyermekgondozási támogatásokra, illetve a gyermek melletti munkavégzésre vonatkozó jogszabályok olyan sűrűn változnak, hogy lehetetlen hosszú távra tervezni. Úgy vélte: a kiszámíthatóság, illetve a munkaerő-piaci lehetőségek biztosítása erőteljesebben hatna a gyermekvállalási kedvre, mint a gyed extrával járó plusz összeg.

gyes gyed gyed extra
Kapcsolódó cikkek