Közélet

Temetői fejfát, szeméremfüggönyt is rendelhettek az iskolák

Temetői fejfa, fogvatartotti ágyfelszerelés, szeméremfüggöny, tonfatartó, nyuszi ház, sátortetős kutyaól, raklapemelő, franciaágy – többek között ezek közül a tárgyak közül is válogathattak beszerzés címszó alatt az iskolák egy lapunkhoz eljutott dokumentum alapján. A Klebelsberg Kunó Intézményfenntartó Központ (KLIK) tankerületei egy levelet küldtek ki az iskoláknak, hogy január 13-i határidővel kell eldönteniük, hogy az említett tárgyak (szerepelt közöttük szalvéta, WC-papír, vagy füzet is) és szolgáltatások közül mire lesz szükségük 2014-ben.

Az Excel táblázatban a BVOP honlapján elérhető termékeket és szolgáltatásokat termékcsoport szerinti bontásban sorolják fel. A táblázatban kellett bejelölni az oktatási intézményeknek, hogy mit rendelnek meg az idei évre, az összeget nem kell feltüntetniük. Így beszerezhető lábas madárház, madáretető, ablakpárkány, tértivevény, büntetés-végrehajtási nyomtatvány, büntetés-végrehajtási ajtózárszerkezet, zárkaajtó, bölcső is.

A rengeteg tétel között szerepelt még ágynemű, függöny, lepedő, pelenka, pléd, többféle ruházat, láthatósági mellény, taktikai öv, taktikai kesztyű, pizsamakabát, málhazsák, átszúrás, vagy villamos hatások ellen védő lábbeli, unisex félcipők, klumpa. Szalvétákat, kéztörlőket, toalettpapírokat, spirálfüzetet, szekerényt, széket, tárgyalóasztalt, polcot, dohányzóasztalt, kordont, fogast, fekvenyomó padot is megrendelhetnek az iskolák. A választható szolgáltatások között szerepel nyomdai munka, könyvkötés, nyomdai előkészítő tevékenység, kiadványszerkesztés, könyvszedés, hulladékgazdálkodás, irodai, nyomdai papírok, valamnit elektronikai hulladék begyűjtése, megsemmisítése, kültéri terperendezés, szemétszedés, növényzetirtás, tuskózás, textil és szőrme mosás.

A KLIK vezetője lapunknak elmondta, hogy a jogszabály alapján minden állami intézménynek el kell küldeni azt a listát, amely a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP), mint Központi Ellátó Szervezet által készítetett termékeket és szolgáltatásaikat tartalmazza. Marekné Pintér Aranka szerint egyes meglepőnek tűnő termékekre az oktatási intézményeknek is szüksége lehet, mint például az egészségügyi iskolákban a hullacédulára, vagy a rendvédelmieknél a bilincstartó tokra, hogy ezeket meg tudják mutatni a tanulóknak.

A jogszabály szerint a KLIK akkor szerezhet be olyan terméket, vagy szolgáltatást, ami szerepel a BVOP listáján is, ha a tankerület hitelt érdemlően tudja bizonyítani, hogy az adott tételt 20 százalékkal olcsóbban be tudja szerezni máshonnan, vagy pedig a BVOP jelzi, nem tudják teljesíteni a beszerzési igényt. Az előre nem látható beszerzési igényeket  utólag is lehet módosítani az iskoláknak.

Az államigazgatási és a rendvédelmi szerveknek 2011 július óta, az állami kórházaknak, a szociális ágazathoz és a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó intézményeknek pedig ettől 2012-től írja elő egy kormány- és egy belügyminisztériumi rendelet, hogy amit csak lehet, a büntetés-végrehajtástól (bv) kell beszerezniük. Ezen termékeket a jogszabályok alapján értékhatártól függetlenül a BVOP-tól kell beszerezniük az érintett intézményeknek. A 100 ezer forintnál drágább, de a közbeszerzési értékhatárt (jelenleg 8 millió forint) el nem érő termékeknél és szolgáltatásoknál kötelező a BVOP Központi Ellátó Szervétől (KESZ) ajánlatot kérni, a hulladékkezelésnél ez a kötelezettség már 100 ezer forint alatt él. A börtönökben, valamint a bv 12 gazdasági társaságában több mint 3500-an dolgoznak, ez több mint a fogvatartottak egyharmada.

KLIK Klebelsberg Kunó Intézményfenntartó Központ beszerzés szeméremfüggöny bilincs Marekné Pintér Aranka BVOP temetői fejfa lábbeli Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága
Kapcsolódó cikkek