A STEM közvélemény-kutató intézet februári országos felmérése szerint az Európai Unióban jelenleg a megkérdezett csehek 34 százaléka bízik, ami az eddigi legalacsonyabb szint. Csehországban 1994 óta mérik rendszeresen a lakosság EU iránti bizalmának mértékét.
Hasonló módon csökken az Európai Parlamentbe vetett bizalom is. Februárban a megkérdezettek 30 százaléka volt bizalommal az EP iránt, ami öt százalékkal kevesebb, mint szeptemberben, a legutóbbi felmérésnél volt.
Csehország tíz éve csatlakozott az EU-hoz, s a szervezet iránti bizalom általában 50-60 százalék között mozgott. A legmagasabb fokú bizalom 2009 elején volt, amikor Csehország töltötte be az EU elnöki tisztségét. Ezt követően azonban folyamatosan csökken.
Hasonlóan alakul a helyzet az Európai Parlamenttel is. A felmérés szerint az emberek többsége egyetlen EP-képviselőt sem tudott megnevezni. Ugyanakkor azt, hogy az idén májusban európai parlamenti választásokat tartanak, a megkérdezettek 51 százaléka tudta.
A STEM kommentárja szerint általában érvényes, hogy a műveltebbek, a fiatalabbak és a jobb anyagi helyzetben lévők szélesebb ismeretekkel rendelkeznek a két európai intézményről, és jobban érdeklődnek tevékenységük iránt. Az idősebbek és az alacsonyabb műveltséggel rendelkezőek nem nagyon ismerik a két intézményt, és nem is nagyon érdeklődnek irántuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.