BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

EU-források: Meglepetés érheti a pályázókat

Március 15-én hatályba lépnek az új Polgári Törvénykönyv rendelkezései, amelyek közül az egyik leglényegesebb, hogy a korlátolt felelősségű társaságoknál (kft.) a törzstőke a korábbi hatszorosára emelkedik, hiszen az eddigi 500 000 forint helyett 3 millió lesz a minimuma. Az átmeneti szabályok lehetőséget adnak a kft.-k részére, hogy 2 év alatt emeljék meg a törzstőkéjüket. Ez utóbbi szabály azonban sokakat megtéveszthet, és a 2014 nyarától várható uniós pályázatok kapcsán komoly meglepetés is érheti a cégvezetőket.

A 2011-től elindult Új Széchenyi Terv gazdaságfejlesztési pályázatai – amelyek az uniós pályázati kiírásokat jelentették –, jelentősen enyhítettek a pályázatokon való indulás feltételein. A gazdaságfejlesztés terén a gazdálkodásra vonatkozó feltételek között mindössze két feltétel maradt meg, amelyek közül különösen az egyik bír jelentőséggel. E szerint nem nyújtható támogatás azon pályázó részére, akinek a pályázat benyújtását megelőző jóváhagyott legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján a saját tőkéje a törzstőke jogszabályban előírt legkisebb mértéke alá csökkent

A kritérium az elmúlt években azt jelentette, hogy annak a cégnek, amelynek a saját tőkéje nem érte el az 500 ezer forintot – ami a jogszabályi minimum volt – nem indulhatott a pályázati kiírásokon.

Egyesek a saját tőkét gyakran összekeverik a törzstőkével, így mindig csodálkozásra adott alapot, amikor valaki arról értesült, hogy az ő cégének saját tőkéje a jogszabályi minimum alá csökkent. Ennek az volt általában az oka, hogy a saját tőkébe a tárgy évi vagyonváltozás, azaz a mérleg szerinti eredmény is beletartozik, ami ha negatív volt, azaz a cég veszteséget termelt, akkor a saját tőkét negatívba vitte. Amíg a törzstőke jogszabályi minimuma 500 ezer forint volt, ez a szabály csak a tartósan veszteséges cégek esetén jelentett általában problémát, a mostani 3 millióra való emeléssel viszont még az elmúlt években nyereséges cégek sem biztos, hogy elérik majd ezt a magas értéket.

Ha a szabály a 2014-2020-as uniós kiírásoknál is érvényben marad, úgy sok vállalkozást kizárhatnak az EU-s pályázati lehetőségekből. Megoldást jelenthet a problémára a törzstőke tulajdonosok általi mielőbbi megemelése, vagy a betéti társasággá, közkereseti társasággá való visszaalakulás, amely bár presztízsben kisebb rangot ad majd a cégnek, viszont a vállalkozás indulhat az uniós kiírásokon, amely esetenként sokmilliós támogatással kecsegtet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.