Az együttes költség 18-19,5 milliárd forint is lehet, miközben az idei büdzsében 10 milliárdot biztosítottak (a tavalyiban 2,3 milliárdot) az idei évi voksolások előkészítésére és lebonyolítására. Az NVI közölte: a választások előkészítésére biztosított források szükség esetén kipótolhatóak a központi büdzséből. Korábban erre nem volt szükség, mivel az utóbbi bő egy évtizedben az eredeti tervekhez képest kevesebbe kerültek a választások, így általában maradvány keletkezett.
Csütörtökig köthetnek megállapodást a Magyar Államkincstárral (MÁK) a nyilvántartásba vett egyéni országgyűlési képviselőjelöltek az egymillió forintos kampányfinanszírozásról – közölte tegnap Szekszárdon Dancsó József. A MÁK elnöke elmondta: a megállapodásokat a Kincstár budapesti, illetve megyei igazgatóságai kötik meg a jelöltek kezdeményezésére. Tegnap 14 óráig 572 egyéni jelölt kezdeményezett megállapodás, 800 jelölt lemondott a jelölőszervezet javára a támogatásról.
Az ÁSZ tegnap közölte: az Európai Parlament magyar tagjainak megválasztásához felhasznált pénzeszközök elszámolását fogja ellenőrzni. A választáshoz a forrásokat a központi költségvetés biztosítja majd. Az EP-választáson – az országgyűlésivel ellentétben – nincs meghatározva, hogy a pártok mennyi pénzt fordíthatnak kampányolásra, illetve a választáson induló pártok sem részesülnek költségvetési támogatásban.
Exit poll 19 óra után
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) döntése szerint a választás estéjén a várható eredményt jelző exit poll közvélemény-kutatások adatait már 19 órától nyilvánosságra lehet hozni. A választási irodák azonban csak azután adhatnak előzetes tájékoztatást, hogy a szavazás valamennyi szavazóhelyiségben lezárult. Az NVB tegnap azt is közölte, a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok nem kérhetik a levélben szavazás rontott vagy sérült szavazólapjának kicserélését, miközben a szavazókörben rontás esetén újat lehet kérni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.