BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Berlusconi kiosztotta politikai ellenfeleit

Giorgio Napolitano olasz államfőt önkényes uralkodónak nevezte Silvio Berslusconi volt kormányfő, aki kedden saját televíziócsatornáján nyilatkozott. A Hajrá Olaszország (FI) jobbközép párt elnökének politikusok fényképeit mutatták. Az első Napolitano államfőé volt, akit Berlusconi vörösnek nevezett kommunista múltja miatt. Megjegyezte, hogy az államfő leginkább uralkodóként viselkedik és demokrácia helyett abszolút monarchiát teremtett Itáliában. Az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconi kijelentette, hogy az ellene tavaly hozott ítélet "államcsíny" volt az olasz politikai életből való kizárására. Hozzátette: Napolitanónak erkölcsi kötelessége lett volna kegyelmet adni neki.

Angela Merkel német kancellárral kapcsolatban úgy fogalmazott, az lenne a legjobb, ha „visszakaphatnánk Helmut Kohlt”. Silvio Berlusconi azt hangoztatta, hogy Merkel és Nicolas Sarkozy francia elnök azért nem szerették őt látni olasz kormányfőként az európai találkozókon, mert egyedül ő mondott nekik ellent.

A közhivataloktól két évre eltiltott Silvio Berlusconi nem indulhat az európai választásokon, mégis ő vezeti pártja kampányát. A FI logóján is a Berlusconi név szerepel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.