Rétvári Bence felhívta a figyelmet arra, hogy a kedden nyilvánosságra hozott döntés elsőfokú, Magyarországnak lehetősége van a bíróság nagykamarájához fordulni az ítélet miatt. Megjegyezte, a strasbourgi testület nem az Európai Unió, hanem az Európa Tanács (ET) szerve, amely nem kötelezheti az országokat arra, hogy a jogszabályokat megváltoztassák.
A politikus úgy értékelte, hogy a testület közvetett jogsérelmet állapított meg, lévén az egyházak anyagi támogatásáról szó. Emlékeztetett arra, hogy a törvénnyel "a bizniszegyházakat" akarták kiszűrni.
A bírák azt mondták ki, hogy Magyarországnak lett volna más lehetősége arra, hogy ezeket az egyházakat "enyhébb" módon - mint az újbóli nyilvántartásba vétel - kiszűrni, de azt nem mondták meg, mit lett volna ez a mód - közölte.
Rétvári Bence szerint azt kell tanulmányozni, hogy nagyon sokszor változott a törvényi szabályozás az elmúlt időszakban, és az ítélet az első verziókat figyelembe veszi, de lehetséges, hogy a most hatályos alaptörvényi és sarkalatos törvényi rendelkezéseket meg nem. Lehet, hogy most már a megváltozott jogszabályok miatt nem is aktuális ez az értelmezés, de ezt az ítélet pontos tanulmányozása után tudják csak megmondani - tette hozzá.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága keddi ítéletében kimondta: a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságának tekintetében sérült a magyar államot beperlő vallási közösségek gyülekezési és egyesülési szabadsága azáltal, hogy az új egyházjogi törvény megfosztotta őket egyházi státusuktól. A pert több, státusától megfosztott vallási közösség indította.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.