MNB A huszonkettedik egymást követő alkalommal is csökkentette az irányadó kamatszintet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. Az újabb 10 bázispontos vágással 2,4 százalékra süllyedt az irányadó ráta, ami egyben új történelmi mélypontot is jelent. A magyar kamatszint ezzel a 2,5 százalékos lengyel ráta alá került, miközben a befektetők megítélése szerint Magyarország kockázatosabbnak tekinthető.
A Monetáris Tanács kamatdöntés után kiadott közleménye szerint a gazdaságot kihasználatlan kapacitások jellemzik, és az inflációs nyomás tartósan mérsékelt maradhat. További kamatvágásokra utal az a rész, amely szerint az árstabilitás középtávú elérése a lazítás irányába mutat.
Matolcsy György, az MNB elnöke is utalt arra a múlt héten, hogy van még tér további kamatcsökkentésre, szerinte a 2 százalékos kamat azonban túl alacsony lenne. Elemzők úgy vélik, még további 20-30 bázispontos kamatvágás jöhet.
A közelmúltban Balog Ádám, a jegybank alelnöke úgy fogalmazott, hogy aggódik az inflációs pálya miatt. Nem is az áprilisi, 0,1 százalékos árcsökkenés, hanem a sorozatosan vártnál alacsonyabb inflációs számokkal van baj. A tegnapi kamatdöntés utáni közlemény szerint az MNB a júniusi inflációs jelentés alapján dönt a kamatcsökkentési ciklus folytatásának szükségességéről.
Így meglepő lenne, ha megállna a kamatciklus 2,4 százalékon, hiszen komoly esély van arra, hogy a MNB az inflációs jelentésében középtávon a három hónapos értékelésénél alacsonyabb inflációs pályát rajzoljon fel. A monetáris politika alakítását az is befolyásolja, hogy az Európai Központi Bank milyen mértékben lazít a következő hónapokban, és bevet-e egyéb eszközöket a kamatcsökkentés mellett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.