A kezdeményezés arra irányult, hogy az EU szüntesse be olyan tevékenységek finanszírozását - különösképpen a kutatási, fejlesztéstámogatási és közegészségügyi területen -, amelyek emberi embrió elpusztításával járnak.
A brüsszeli bizottság - az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézménye - most azt a választ adta a kezdeményezőknek, hogy nem áll szándékában jogalkotási javaslattal előállni ebben a kérdésben, mert a tagállamok körében és az Európai Parlamentben nemrég folytattak vitát és hoztak döntést az ezzel kapcsolatos uniós politikáról.
A jelenlegi uniós keretszabályozás, amelynek az érvényét megújították a 2014 és 2020 közötti időszakra is, három alapelven nyugszik. Az első, hogy tiszteletben kell tartani a nemzeti jogalkotást, tehát a kutatási EU-projekteknek igazodniuk kell azon ország jogszabályaihoz, ahol a kutatás folyik. A második alapelv, hogy minden projektet tudományos és szigorú etikai szempontból is véleményezni kell. Végezetül a harmadik alapelv, hogy uniós forrásokat nem szabad felhasználni új őssejttörzsek kinyerésére, illetve olyan kutatásra, amely embrió elpusztításával jár.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.