BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Moszkva és Peking nem avatkozik be belügyekbe

A kínai-orosz kétoldalú gazdasági kapcsolatok új szintre emeléséről és nemzetközi kérdésekről tárgyalt Hszi Csin-ping kínai elnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel kedden a Sanghajban folyó Ázsiai Együttműködés és Bizalomépítő Intézkedések Konferenciáján.

A gazdasági kapcsolatokat illetően a felek úgy fogalmaztak, hogy a kétoldalú kereskedelem komoly mértékben növekszik, évi 2 százalékos bővüléssel 2013-ban már a 90 milliárd dollárt is elérte. A korábbi trendek idén is jellemzőek, s ha ez így marad, az évtized közepére a volumen a 100 milliárd dollárt is meghaladhatja – fogalmazott Hszi Csin-ping kínai elnök a találkozót követően Sanghajban.

Putyin hozzátette, hogy a két ország kapcsolatának nemcsak gazdasági, de politika téren is hatalmas a tétje, az mindig is meghatározó volt a nemzetközi stabilitást illetően. A kínai-orosz együttműködés az ENSZ-ben és más nemzetközi szervezetekben is egyre nagyobb súlyt kap.

A közös állásfoglalásban olvasható, hogy Oroszország és Kína tiszteletben tartja az egyes államok által választott társadalmi és politikai rendszereket, tartózkodnak a belügyekbe való beavatkozástól, egyoldalú szankciók alkalmazásától.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.