Konzorciális hálózatot hozott létre Central néven öt közép-európai felsőoktatási intézet, amelynek egyik tagja az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE). Az összefogás célja, hogy fejlessze a regionális oktatási és kutatási együttműködést A programban a magyar intézmény mellett a berlini Humboldt Egyetem, a prágai Károly Egyetem, a Varsói Egyetem és a Bécsi Egyetem vesz részt.
A Humboldt Egyetem a 19-20. századi közép-kelet európai átalakulásoknak a kutatásába kezdett, és ebbe a munkába részt vesz az ELTE is – nyilatkozta lapunknak Mezey Barna rektor. A régió történéseit még mindig idegen dologként szemlélik a nagyvilágban, ezért – egyebek mellett – az itt zajló gazdasági folyamatokat, a piaci és közgazdasági változásokat szeretnénk bemutatni – tette hozzá. Az egyetem a bilaterális kapcsolatait kihasználva egy hálózati kontaktus kialakításába kezdett, amely által az intézmény „ütőssé, regionálissá válhat” – fogalmazott a rektor. „Ez közös uniós pályázati filozófiát jelent. Ha együtt pályázunk, komoly kutatói bázist tudunk létrehozni. Erre azért is szükség van, mert az EU konvergenciarégiók számára fenntartott felzárkóztatási forrásai Budapesten mákr nem használhatók fel, és csak úgy tudunk igazán hatékonyak lenni, ha egyetemi szinten kialakul az összefogás” – magyarázta. A közép-európai egyetemek minden oktatási szinten közös képzést is terveznek, ezáltal a diplomák is nemzetközi szintűvé válnak.
A hálózati kutatások bizonyos szegmense iránt egyre nagyobb az érdeklődés a pénzügyi, banki szektor részéről, és ebből kifolyólag, a projektben vizsgálatok készülnek a pénzügyi rendszerek kockázati mértékéről, a pénzügyi közvetítő rendszerek stabilitásáról, és ezzel összefüggésben a szabályozás problémáiról – tette hozzá Mezey Barna. Az energiahálózatok stabilitásának kutatása ugyancsak a kritikus infrastruktúrát alkotó hálózatok problematikáját érinti. A területet kutató projekt fő célkitűzése az energiahálózatok stabilitásának vizsgálatán túl a megújuló energiaforrások felhasználásának meteorológiai előrejelzéseken alapuló modellezése.
Mezey Barna azt is elmondta: a konzorciális hálózatban jelenleg 450 felsőoktatási intézmény vesz részt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.