A Pázmány Péter Katolikus egyetemen befejeződött a „Tehetségtámogatás a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kilenc tudományágában” című projekt, amelynek átfogó és általános célja a tehetségtámogatás feltételeinek biztosítása, a minőségi tudományos utánpótlás-nevelés fejlesztése volt.
A két éves időtartamra tervezett projekt legfontosabb küldetése az volt, hogy lehetőséget adjon a doktoranduszok, valamint a tehetséges graduális hallgatók számára is, hogy kutatási eredményeiket publikálják, különböző tudományos konferenciára eljussanak, összemérhessék magukat hasonló témában kutató külföldi hallgatókkal, szakmai ismeretségeket kössenek, és személyes tapasztalatok útján belekóstolhassanak a nemzetközi tudományos életbe.
Az általános célokhoz kapcsolódva, a projekt tevékenysége arra irányult, hogy az Egyetem tudományos műhelyeiben magas színvonalú képzési, tehetségsegítő programokkal szolgálja a hallgatók szakmai kibontakozását. A közvetlen célok elérése a megvalósult programok, képzések, tanulmányutak, beszerzések révén, kibővítette az egyetemi hallgatók és doktoranduszok lehetőségeit képességeik fejlesztésére, a tudományos karrierre, a kutatói pályára való felkészülés terén.
Az összesen 161 részfeladatot tartalmazó projekt támogatási összege 314.500.000 Ft volt, amelyből a PPKE konzorciumi partnere, a JSZNT Egyetemi Szakkollégium 10.045.438 Ft támogatásban részesült.
A projekt tevékenységeiben a PPKE négy Karának hat Doktori Iskolája és három Tudományos Diákköri szervezete, valamint a konzorciumi partner JSZNT Szakkollégium vett részt. A támogatás nagy segítséget jelentett abban, hogy a Doktori Iskolákban folyó kutatások megerősödhettek, külföldi és belföldi szakmai kapcsolatok kiteljesedhettek. Segítette a mesterszakos hallgatók bevonását a kutatásba, de lehetővé tette a fokozatukat már megszerzettek együtt tartását, témájuk továbbvitelét is.
Mindezek nagymértékben javítják a fiatalok elhelyezkedési, pályázási esélyeit. A projekt keretében számos nemzetközi és hazai konferencia, neves külföldi előadók által megtartott workshop, nyári egyetem és egyéb, a hallgatók képességeinek kibontakoztatását segítő foglalkozás megrendezésére nyílt lehetőség. A támogatás tudományos kiadványok megjelentetésére, tanulmányutak szervezésére, nemzetközi kapcsolatok kiépítésére is módot adott, amellett, hogy tudományos irodalom beszerzése és nagy, nemzetközi tudományos adatbankokhoz való hozzáférés biztosítása is szerepelt a részfeladatok között.
Az Új Széchenyi Terv támogatásával a projekt olyan programok megvalósítására adott módot, amelyek nemcsak az egyetem jelenlegi doktorjelöltjeinek és graduális hallgatóinak tették lehetővé képességeik magasabb szintű kibontakoztatását, hanem a kialakított tehetségtámogató módszerek további alkalmazása révén az elkövetkező évek hallgatóságának tehetségfejlesztésében is nagy szerepet kapnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.