Alapkérdés, hogy megtérülhetnek-e ezek a beruházások gazdasági szempontból. Ami biztos: a negyedik generációs stadionok már túlmutatnak a stadionfunkción. Ha a magyar futball egyelőre csak az európai középmezőnybe is tartozik – az épülő stadionok legalább világszínvonalúak. Igaz ez a maga nagyságrendjében a felcsúti Pancho Arénára, a debreceni Új Nagyerdei Stadionra csakúgy, mint a most avatott ferencvárosi Groupama Arénára. S hatványozottan igaz lesz ez az új Puskás Ferenc Stadionra.
A stadionrekonstrukciós programot a legtöbben – főleg a legtöbb ellenző – Orbán Viktor személyéhez köti. Kétségtelen, hogy a kormányfő elkötelezett híve a fejlesztésnek, már az első kormányzati ciklusának (1998–2002) derekán indult hasonló program. Akkor három év alatt 12,7 milliárdos állami támogatással 38 stadion felújítását irányozták elő, de ezek közül csak négy, például az újpesti készült el. Tizenkilenc létesítmény részbeni felújításáig azért eljutottak. A következő közel egy teljes évtizedben csak a győri ETO Park (2005–2007) és a diósgyőri pálya (2009–2010) újult meg. Az első stadionrekonstrukciós program fókuszában egy labdarúgó Eb esetleges megrendezésének terve állt. Három kísérletből azonban egyszer sem sikerült nyerni.
A mostani ciklusban az invesztíció költségei kétségtelenül nagy léptékűek. Ugyanakkor a mellette érvelők (s korábban így fogalmazott Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke és Vági Márton főtitkár is) megfogalmazták, hogy a magyar labdarúgás ingatlanhelyzete több évtizedes lemaradásban van, s ha a mostani költségeket nem egy-két-három évre, hanem a legutóbbi jelentősebb fejlesztések óta eltelt időszakra vetítjük, már korántsem kiugróak a számok.
Természetesen, különös tekintettel, hogy állami pénzek felhasználásáról van szó, alapkérdés, hogy megtérülnek, megtérülhetnek-e ezek a beruházások gazdasági szempontból. Ezzel kapcsolatban nagyon érdekes András Krisztina közgazdász okfejtése a Magyar Építőművészet honlapján: „A régebben épített stadionok alapvetően sportrendezvények lebonyolítására épültek, és azoknak sem a beruházás, sem a működtetés vonatkozásában nem merültek fel megtérülési, esetleg jövedelemgeneráló szempontok. Napjainkban az úgynevezett harmadik generációs stadionok egyértelműen igazodnak a kor igényeihez, elvárásaihoz.
A negyedik generációs stadionok pedig már túlmutatnak a stadionfunkción, ezek olyan, környezetüket kihasználó épületek, amik valódi közösségi terekként szolgálnak – eseményektől, mérkőzésektől függetlenül, ha lehet, az év minden napján. Az európai labdarúgásban 2010 májusában elfogadott, és 2013 nyarától életbe lépő Financial Fair Play szabályai kiemelik annak jelentőségét, hogy a stadionokkal a tulajdonosok mint bevételt hozó eszközökkel gazdálkodjanak, ne csupán a mérkőzések helyszíneként.
A megváltozott fogyasztói igényekhez igazodnak, illetve a helyszíni mérkőzésnézés élményét igyekeznek fokozni azok az informatikai, digitális és készpénz kímélő szolgáltatások, amelyek napjaink digitális generációjának életében mindenhol elvártak.” E sorok felidézésével különösen érthetővé válik az új Fradi-stadion néhány szolgáltatásának hangsúlyozása. Ugyanezt a gondolatot erősítette Szekeres Tamás, a korábbi válogatott játékos, a ferencvárosi stadiont üzemeltető Lagardere Unlimited Stadium Solutions (LUSS) Kft. ügyvezető igazgatója is az egyik gazdasági hírportálon: „Egy jól működtetett stadion profitot hoz, ma már nem érvényes az a nézet, hogy a stadion csak sporteseményre alkalmas és deficitet termel.
Ez a létesítmény inkább szórakoztató központként definiálható, melynek minden pozitív hozadékát kihasználnánk.” Szekeres elképzelése szerint egyébként nem kizárható (természetesen egy teljes évben) akár 100 rendezvény lebonyolítása sem a stadionban. A LUSS egyébként tárgyalt a debreceni stadion üzemeltetéséről is, végül konzultációs szerephez jutott. Kósa Lajos, a cívisváros polgármestere meg is indokolta a „miértet” április végén, a Sport TV műsorában: „Tárgyaltunk a Lagardere-rel, de a cég nagyobb volumenű városokban dolgozik. A száz feletti eseménynap egy másik modell, ezt ők is megmondták. Konzultációs partnernek szerződtünk a Lagardere-rel, az üzemeltetést viszont rábíztuk az MSE Kft-re. A cégben Debrecen városa és a helyi egyetem 22-22 százalékos tulajdonos, a fennmaradó 56 százalék pedig egy debreceni rendezvényszervező cégé."
Irreális elvárás, hogy a létesítmények „csak a futballból” visszahozzák a befektetett költségeket. Még akkor is, ha kimutatható az új stadionokban a nézőszám emelkedés. (Felcsúton nincs igazán jó kiindulási pont, a Puskás FC székesfehérvári hazai meccsei nem tekinthetőek annak. Ugyanakkor az április átadás óta jó nézettsége volt a bajnoki találkozóknak, s bevételt hozott az ügyvédek világbajnoksága és az U19-es Eb mérkőzéssora is.)
A debreceni arénában tavasszal három telt házas mérkőzést is rendeztek a megnyitón kívül, s azóta is tízezres az átlagnézőszám.
Hogy az új stadionok közép- és hosszú távon mennyi nézőt vonzanak, az a jövő zenéje, mindenesetre Muszbek Mihály sportközgazdász a Kreativ Online-nak úgy nyilatkozott: „A sportlétesítmények építésére nem szabad befektetésként tekinteni. Az operaházunkat sem azért építették, hogy profitáljanak belőle, hanem kulturális szolgáltató helynek”.
A Nemzeti Stadionfejlesztési Program helyszínei
Ajka 400 millió
Balmazújváros 400 millió
Békéscsaba 560 millió
Bozsik Stadion 400 millió
Cegléd 400 millió
Diósgyőr 1,75 milliárd
Dunaújváros 600 millió
Gyirmót 600 millió
Győr, ETO Park 560 millió
Illovszky R. Stadion 500 millió
Kaposvár 560 millió
Kecskemét 560 millió
Kisvárda 120 millió
Kozármisleny 400 millió
Mezőkövesd 220 millió
Nyíregyháza 500 millió
Paks 560 millió
Pápa, Perutz S. 560 millió
Pécs 500 millió
Siófok 600 millió
Sopron 400 millió
Székesfehérvár 4,6 milliárd
Szigetszentmiklós 120 millió
Szolnok 400 millió
Szombathely 4,6 milliárd
Szusza F. Stadion 560 millió
Tatabánya 400 millió
Zalaegerszeg 500 millió
Dénes Tamás-->
