110 szakadárral végeztek a donyecki partizánok
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságKorábban Dmitro Timcsuk, a kelet-ukrajnai harcokról információkat gyűjtő katonai szakértő is jelezte, hogy a Donyec-medencében partizánegységeket alakítottak helyi lakosok, és szembeszállnak a szeparatistákkal. Ez azonban az első hír, amely konkrét partizánakciókról és eredményekről számol be.
A közlemény szerint a partizánok a Donyeck közelében, attól nyugatra lévő Sztaromihajlivka településen, egy mezőgazdasági telepen "körülbelül 50" szakadárral végeztek hétfőn. Másnap egy rajtaütésben újabb 10 szeparatistát öltek meg, a Donyecktől északra, Horlivka közelében lévő Petrivka településnél pedig még ötvenet.
"Eszerint két nap alatt mintegy 110 szakadártól tisztították meg szűkebb hazájukat" - fogalmazott a kelet-ukrajnai hadműveletet irányító ukrán parancsnokság.


