Közélet

Brutálisat zuhant a Fidesz és Orbán népszerűsége

Nagyobbat ütött a netadó a Fideszen, mint az őszödi beszéd az MSZP-n. Egy hónap alatt csak akkor zuhant ekkorát egy párt népszerűsége, amikor 1996-ban Torgyán József elmondta a féregirtós beszédét. Igaz, a Fidesz még így is megnyerné a választást, ha most vasárnap tartanák. Orbán Viktor személyes népszerűsége egy hónap alatt 16 százalékponttal esett vissza.

Amit a Tárki mért, az jött ki a Mediánnál is: 12 százalékot zuhant egyetlen hónap alatt a Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében. November végén már csak 26 százalékon állt a Fidesz népszerűsége, holott októberben még teljes szavazókorú népesség 38 százaléka mondta magát a kormánypárt támogatójának. A Medián vizsgálata szerint azok közül, akik úgy emlékeznek, hogy tavasszal az országgyűlési választáson a Fideszre szavazta, ma már 22 százaléknyian nem így tennének.

Ez azt jelenti, hogy egy hónap alatt több mint 900 ezren pártoltak el a Fidesztől. A rendelkezésre álló korábbi adatok alapján ekkor népszerűségvesztésre a rendszerváltás óta nem volt példa.

A Fidesz támogatóvesztéséből kis mértékben az MSZP tudott profitálni, 8-ról 12 százalékra emelkedett a népszerűsége. A Jobbik is erősödött, 15 százalékon áll. Az Együtt 4, az LMP és a DK 3-3 százalékos támogatottsággal bír.

A választani tudó biztos szavazók közt a Fidesz 38, a Jobbik 27, az MSZP 19, a DK 6, az LMP 4, az Együtt 2, a Liberális Párt 1 százalékon áll. Egy kis játék a számokkal: a Political Capital idén tavaszi választásra elkészített mandátumkalkulátorával számolva (ha a baloldal egységesen indulna, és a határon túliak ugyanúgy szavaznának, mint áprilisban) a magukat biztos szavazónak mondó 41 százalék részvétele mellett ez azt jelentené, hogy a Fidesz 109, a baloldal 46, a Jobbik 44 parlamenti helyet szerezne. Vagyis ismét látszik, mennyire a jobboldal felé billennek a választókörzetek, és mennyire a legnépszerűbb pártot segíti a választási rendszerünk.

Egyértelműen megrendült a Fidesz politikusaiba vetett bizalom is az utóbbi hetekben. A miniszterelnök népszerűsége 16 ponttal zuhant. Tarlós István, Kósa Lajos és Rogán Antal 13, Varga Mihály és Navracsics Tibor 12 százalékpontot veszített, de még Áder János tetszési indexe is esett 10 pontot. Novemberben 40 százalékos indexszel Áder vezette a toplistát, a második helyen Pokorni Zoltán állt, Orbán pedig a harmadikra csúszott vissza, ott most holtversenyben van Karácsony Gergellyel és Vona Gáborral.

Ekkora zuhanás, mint most a Fidesznek, az újkori demokráciánk történetében még nem volt.  Az MSZP 2006 nyarán és őszén sokat vesztett a népszerűségéből, de az Ipsos adatai szerint május és szeptember közt estek vissza 12 százalékponttal. A Fidesz 1993-ban 40-ről 25 százalékosra tornázta le magát, majd az 1994-es választáson az 5 százalékos küszöbön is alig léptek túl, de a lecsúszás folyamata akkor is hosszabb volt. Legendás még az FKGP 1996-os visszaesése, amikor Torgyán József féregirtós beszéde után gyakorlatilag néhány nap alatt tíz százalékpontos visszaesést mértek a párt támogatottságában - a mostani Fidesz-zuhanás legfeljebb ehhez hasonlítható. Hosszú távú tendenciáról mindenesetre még így sem érdemes beszélni most még.

Medián közvélemény-kutatás
Kapcsolódó cikkek