BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ideiglenesen marad a vámosszabadi menekülttábor

Nem zár be a vámosszabadi tábor, de marad az ideiglenes státus - tájékoztatta a Belügyminisztérium (BM) hétfőn az MTI-t.

Pintér Sándor belügyminiszter múlt pénteken fogadta Vámosszabadi képviselőit. A BM és Vámosszabadi képviselőinek közös közleménye szerint a település küldöttsége tájékoztatást adott a községet érintő negatív tapasztalatokról, és ezekre hivatkozva a menekülttábor azonnali bezárását kérte. Pintér Sándor a képviselőknek a migrációs helyzet súlyosbodására hivatkozva azt mondta: a létesítmény megszüntetésének időpontját jelenleg nem lehet meghatározni. Ugyanakkor hozzátette, hogy a tábor továbbra is ideiglenes státusban működik.

A miniszter azt is kijelentette, hogy a vámosszabadi befogadóállomás átmeneti bővítését sem tervezik. Hozzátette: ezentúl is mindent megtesznek a lakosok biztonságérzetének fokozásáért; tovább emelik a faluban járőröző rendőrök létszámát, növelik a tábor és Győr között közlekedő buszjáratok számát, támogatják a biztonsági kamerarendszer bővítését, javítják a menedékkérők tájékoztatását, és megvizsgálják egy esetleges kerékpárút kiépítését a tábor (vagyis a szlovák határ) és Győr között.

A tárgyalások következő fordulója 2015 nyarán várható - olvasható a BM és Vámosszabadi képviselőinek közös közleményében. A település és a Belügyminisztérium tavaly július 23-án közölte az MTI-vel: Vámosszabadi hozzájárul ahhoz, hogy a külterületén lévő volt munkásszálló épületében - elsősorban családok elhelyezésére alkalmas - befogadóállomás létesüljön és működjön ideiglenesen.

Az első harminc menedékkérő tavaly augusztus 5-én érkezett meg a település szélén nyílt állomásra, amely 216 ember befogadására alkalmas. A helyiek korábban többször tiltakoztak a létesítmény ellen. Buruzs István, a menekülttábor létesítése ellen tiltakozó civil mozgalom egyik vezetője tavaly augusztusban arról beszélt: a kormányzati szervekkel folytatott tárgyalásokon az a benyomásuk alakult ki, hogy "ebből egy bezzegtábort akarnak csinálni", így "nagy valószínűséggel béke lesz" a bevándorlók és az 1600 lelkes szigetközi település lakói között.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.