BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lemondott a gázai hadműveletet vizsgáló ENSZ-bizottság elnöke

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az elfogultságát hangsúlyozó izraeli vádak miatt azonnali hatállyal lemondott tisztségéről William Schabas, annak az ENSZ-bizottságnak az elnöke, amely a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista szervezet ellen tavaly nyáron végrehajtott Erős Szikla izraeli hadműveletet vizsgálja – értesült az izraeli média.

Schabas a bizottságnak küldött levelében jelentette be visszavonulását. Indoklása szerint távozásával a bizottság jó hírét kívánja védelmezni a részrehajlását hangsúlyozó izraeli vádak ellen.

Jeruzsálem azért tekintette objektív döntésre alkalmatlannak a nemzetközi joggal foglalkozó kanadai jogászprofesszort, mert a múltban Simon Peresz volt izraeli államfő és Benjámin Netanjahu kormányfő bíróság elé állítását követelte háborús bűnök miatt, valamint korábban tanácsadóként a Palesztinai Felszabadítási Szervezetnek (PFSZ) dolgozott, s ezért 2012-ben 1300 dollár fizetséget kapott tőlük - írta a Háárec című izraeli újság honlapja.

Schabas lemondólevelében azt írta, hogy „rosszindulatú támadások” célpontjává vált, s a palesztinoknak végzett munkája nem különbözött más szakértői feladataitól. Hangsúlyozta: azért mond le, hogy a személyével kapcsolatos ügyek "ne vessenek árnyékot a bizottság jelentésére”, amelyet a jövő hónapban terveznek nyilvánosságra hozni.

Schabast tavaly augusztusban nevezte ki az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az Izrael által tavaly nyáron állítólag elkövetett háborús bűnök kivizsgálására alakult bizottság élére. A grémiumot elsősorban az esetleges izraeli jogsértések felderítésére hozták létre, de a testület tavaly decemberi közleménye szerint a palesztin fegyveres csoportok Izrael elleni támadásait is vizsgálja, valamint Izrael Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben tett lépéseit.

Schabas a bizottság másik két tagjával, a szenegáli Doudou Diene-nel, az ENSZ rasszizmusügyi jelentéstevőjével és Mary McGowan volt New York-i legfelsőbb bírósági bírónővel már túljutott a vizsgálati szakaszon, a jelentés megfogalmazásánál tart. Kinevezése ellen augusztus óta tiltakoztak az izraeli hatóságok az országgal szemben igen kritikus álláspontja miatt, sőt Jeruzsálem bejelentette, hogy ezért nem működik együtt az ENSZ-bizottsággal.

Civil szervezetek segítségével izraeli magánszemélyek mégis részt vettek a múlt hónapban egy meghallgatáson, többet között egy palesztin rakétatámadásban megölt négyéves kisfiú édesanyja és egy, a Gázai övezettel szomszédos kibucban élő férfi, aki a lábait, valamint két legjobb barátját vesztette el egy gázai rakétától.

A 2008-2009-es gázai övezeti Öntött Ólom hadművelet után is készült egy Izraelt súlyosan bíráló ENSZ-jelentés Richard Goldstone dél-afrikai bíró irányításával, de ő később visszavonta az abban foglalt állítások egy részét, köztük azt, amely szerint az izraeli hadsereg szándékosan ölt meg palesztinokat, mert - mint mondta - a dokumentum összeállításakor nem volt kellő tudomása a tényekről.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.