Semjén: nem fog szigorodni az állampolgársági törvény
Semjén Zsolt erről hétfőn az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt beszélt éves meghallgatásán. Azt mondta, az ellenőrzés lehet még "keményebb", bár az arra hivatott szervek már most is nagyon alaposan teszik a dolgukat, de a bürokratikus terhek növelését kifejezetten ellenzi.
Az ukrajnai helyzettel összefüggésben úgy fogalmazott: "minden lehet és annak az ellenkezője is". Fel kell készülni minden helyzetre az ott élő magyarság ellátása területén, adott esetben sebesült emberek fogadására is - jelentette ki Semjén Zsolt.
Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár elmondta: a jövő esztendő várhatóan a külhoni ifjú magyar vállalkozók tematikus éve lesz. Reményei szerint erre ugyannyi - 500 millió forint - áll majd rendelkezésre, mint az idei programra.


