BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább emelkedett az infláció

Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 0,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, májushoz viszonyítva pedig 0,2 százalékkal emelkedtek - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az adat megegyezik az elemzők várakozásával: londoni elemzők 0,6-0,7 százalékos éves inflációt vártak júniusban Magyarországon, és arra számítanak, hogy a későbbiekben markánsabban nő az áremelkedés üteme a belépő bázishatások miatt. A City elemzői ennek ellenére sem számolnak a magyar monetáris politika szigorításával.

12 hónap alatt, 2014. júniushoz viszonyítva:

 

A fogyasztói árak átlagosan 0,6 százalékkal nőttek. Az élelmiszerek ára 1,4 százalékkal emelkedett, ezen belül nőtt többek között az idényáras élelmiszerek, azaz a burgonya, a friss zöldség, gyümölcs (16,7 százalék), a tojás (5,9 százalék) és az étolaj (4,7 százalék) ára. Csökkent a cukor (15,4 százalék), a tej (8 százalék), a sajt (6,1 százalék), valamint a liszt (5,9 százalék) ára. A szeszes italok, dohányáruk 3,6 százalékkal drágultak. A szolgáltatásokért átlagosan 1,9 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül az üdülési szolgáltatások ára 4,7 százalékkal nőtt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből.

Kisebb mértékben drágultak a tartós fogyasztási cikkek (0,8 százalék) és a ruházkodási cikkek (0,1 százalék) is. Az egyéb cikkekért (lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos cikkek, gyógyszerek, járműüzemanyagok, valamint kulturális cikkek) 2,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, ezen belül a járműüzemanyagok ára 7,3 százalékkal csökkent. A háztartási energia ára átlagosan 2,7 százalékkal mérséklődött, ezen belül az elektromos energiáé 5,7, a távfűtésé 3,4 százalékkal.

1 hónap alatt, 2015. májushoz viszonyítva:

A fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerek ára nem változott. Ezen belül, drágult az étolaj (2,3 százalék), a kenyér (0,6 százalék) és 0,4 százalékkal többet kellett fizetni az idényáras élelmiszerekért (burgonya, friss zöldség, gyümölcs). Csökkent a cukor (2,7 százalék), a tej (2,2 százalék), valamint a tojás (1,6 százalék) ára. A legnagyobb mértékben, 0,8 százalékkal az egyéb cikkek drágultak, ezen belül a járműüzemanyagokért 1,6 százalékkal kellett többet fizetni. A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 0,3 százalékkal drágultak. A szolgáltatások, a tartós fogyasztási cikkek és a háztartási energia ára nem változott. A ruházkodási cikkekért 0,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni - jelenti a KSH.

2015. január–júniusban az előző év azonos időszakához képest:

A fogyasztói árak átlagosan 0,4 százalékal alacsonyabbak voltak.

Elemzők: a várakozások szerint alakult a júniusi infláció


Elemzők szerint a várakozásoknak megfelelően alakult júniusban az infláció, amely az év végéig 2,5-3 százalékra gyorsulhat.

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint decemberben már 3 százalék körül lehet az infláció, az idei éves átlagban pedig a fogyasztói árak emelkedése 0,5 százalék körül alakulhat.

Barczel Vivien és Ürmössy Gergely, az Erste Bank elemzői úgy látják, hogy 0,3 százalék lehet az idén az átlagos inflációs ráta, decemberben akár 2,5 százalékig gyorsulhat a mutató. Azt is megjegyzik, hogy a jegybank lazítási ciklusa a végéhez közeledik, de ezt nem a gyorsuló infláció, hanem a  görög adósságtárgyalások miatt elromlott hangulat okozhatja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.