BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán: Az adóverseny ügyében Magyarország kész vétózni, ha kell

Elszámoltathatóvá, átláthatóvá kell tenni azokat a Magyarországon tevékenykedő nemzetközi szervezeteket, amelyek civilnek nevezik magukat, de valójában a globális tőke érdekeit képviselve próbálják befolyásolni a magyar közéletet külföldről kapott pénzből, fizetett aktivistákkal - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Az elmúlt több mint húsz évben "elviseltük" ezeknek a szervezeteknek a létét, de a migráció ügyében tanúsított magatartásuk már sok - fogalmazott a kormányfő. Kijelentette: "Magyarország nem engedheti meg magának, hogy olyan szervezetek, amelyek az ismeretlenség homályában maradnak - nem vallják be, kitől kapják a pénzt és miért -, azok közben folyamatosan arra buzdítsák a migránsokat, sértsék meg a magyar jogszabályokat, és valahogy jussanak be Magyarországra".

A nemzetközi tőke "elsősorban Soros Györgyhöz tapadó szervezetei" ezzel átléptek egy határt - mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök a rádióinterjúban bírálta az Európai Unió által tervezett úgynevezett szisztematikus határellenőrzési rendszert is, amely szerinte "agyrém", az EU-s állampolgárok "vegzálását" jelentené, és ez a teljes útlevél-ellenőrzési folyamat nyaranta akár 8-10 órás várakozást is eredményezhet a horvát-magyar, illetve a román-magyar határon. Miközben az illegális migránsokat folyamatosan beengedik az EU-ba, aközben az útlevéllel rendelkező, törvénytisztelő uniós állampolgároktól teljes ellenőrzést követelnének - mutatott rá, elemi érdeknek nevezve, hogy Brüsszelt jobb belátásra bírják a kérdésben.

A rezsicsökkentés ügyében Orbán Viktor megismételte: álláspontja szerint a jövőben is Magyarországon kell dönteni a rezsidíjakról, nem pedig Brüsszelben, amely viszont magához akarja vonni ezt a jogot.

A brüsszeli bürokraták szerinte folyamatosan azon mesterkednek, hogy egyre több döntési jog átkerüljön a nemzetállamoktól hozzájuk. Az EU "nem a mennyei béke birodalma, hanem egy harci közeg", ahol folyamatosan meg kell küzdeni a bürokratákkal, hogy ne vegyék el a magyar hatásköröket - fogalmazott.

A Brexitről úgy nyilatkozott: Magyarország nem akarja megbüntetni a briteket, akik "a józan ész talaján állnak", és a magyar kormány szerint az EU-nak a brit kilépés után sem kellene rossz viszonyt kialakítania Nagy-Britanniával. Magyarország ezért "fair Brexitet" akar, nem pedig azt, hogy "kis hörcsögként" megsértődjünk - tette hozzá.

Kitért arra az uniós tervre is, amely az adójogszabályok egységesítésére vonatkozik. Ezzel kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta: Nyugat-Európával szemben Közép-Európa versenyképes, ezért sok nyugati cég úgy látja, ebben a térségben - az adórendszer miatt is - jobb gyárat létrehozni, mint otthon, ahol viszont ez nagy vitát vált ki. Ez egy verseny a beruházásokért, ami helyes, és nem kell betiltani - foglalt állást. A kormányfő kijelentette, hogy az adóverseny ügyében Magyarország kész vétózni, ha kell.

Azt is nyomatékosította, hogy a munkaerő és a tőke áramlásának szabadsága össze van kötve az EU-ban. Így az nem megy, hogy például az osztrákok azt szeretnék, az ő tőkéjük szabadon áramolhasson Magyarországra, közben viszont a magyar munkavállalókból nem kérnek - hívta fel a figyelmet, közölve: ha Ausztria büntetni akarja a magyarokat, "mi büntetni fogjuk a osztrák tőkét".

Azt az osztrák elképzelést is bírálta, hogy egy ott dolgozó, adót fizető magyar csak akkor kapja meg az osztrákokat megillető családi ellátást, ha a gyermeke is ott van vele.

"Kis részletszabályokban sunyi módon próbálnak változtatgatni", és "amikor már tíz részletszabály megváltozik, akkor hirtelen az egész kérdés megváltozik". Ez a lopakodó hatáskörelvonás és európai alapszerződés-módosítás, amelyet Magyarország nem fogad el - mondta, azt szorgalmazva, hogy az alapszerződés módosításáról ne "sunyi módon", hanem nyíltan tárgyaljanak.

Arról is beszélt a miniszterelnök, hogy az EU ma azért szenved válságjelenségektől, mert sehol nem tartják be a szabályokat. Megengedték a németeknek és a franciáknak, hogy túllépjék a költségvetési szabályokat, megengedték a görögöknek, hogy ne tartsák be a pénzügyi szabályokat, azután megengedték a görögöknek és az olaszoknak, hogy ne tartsák be a schengeni szabályokat, majd a németek maguk is felrúgták a schengeni előírásokat - sorolta.

A munkahelyvédelmi támogatásokra rátérve Orbán Viktor azt mondta, hogy próbálják korlátozni ezeknek a lehetőségét is, és most erősödnek a támadások.

Ezzel összefüggésben szólt a közfoglalkoztatásról, amelynek ügyében világossá tette: mindig vannak olyanok, akik nem tudnak a munkaerőpiacon elhelyezkedni, és nekik is munkát kell kínálni. Ezért közfoglalkoztatásra mindig szükség lesz, de az a jó, ha csak azok vesznek részt benne, akik valóban nem találnak munkát máshol - mondta.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.