Közélet

Hosszúra nyúlt az orosz-amerikai külügyi találkozó

Öt órán keresztül tanácskozott az orosz és az amerikai külügyminiszter, majd ezt követően Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kremlben fogadta az amerikai diplomácia vezetőjét.

Egyelőre semmit sem lehet tudni Rex Tillerson és vendéglátója, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter megbeszéléséről. Annyi bizonyos, hogy az egy közös ebéden is folytatódott, s hogy a két vezető diplomata találkozójuk végén együtt kereste fel a moszkvai elnöki hivatalt.

A megbeszélések alatt Dmitrij Peszkov "rövidlátónak" nevezte azokat a Moszkvához címzett nyugati felszólításokat, amelyek szerint el kellene határolódnia Bassár el-Aszad szíriai elnöktől. Úgy vélekedett, hogy ez egyenértékű a terrorizmus elleni harc feladására való felszólítással, mert a szíriai hadsereg a terroristák ellen harcol.

A külügyminiszteri találkozó előtt Vlagyimir Putyin elnök a Mir tévécsatornának nyilatkozva kijelentette, hogy romlottak az orosz-amerikai kapcsolatok Donald Trump elnök hivatalba lépése óta. Azt lehet mondani, hogy munkaszinten, különösen katonai szinten nem lett jobb, hanem valószínűleg romlott - fogalmazott a kapcsolatok állapotára vonatkozó kérdésre válaszolva az orosz vezető.

külügy Orosz Putyin amerikai
Kapcsolódó cikkek