Közélet

Leszakadt faágak, elakadt autók: több száz riasztás érkezett a katasztrófavédelemhez

A rendkívüli időjárással összefüggésben csütörtök délután öt óráig csaknem ötszáz alkalommal riasztották a tűzoltókat - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) sajtószóvivője az MTI-t.

Villanyvezetékekre és egyéb közművekre dőlt fák, leszakadt faágak, a viharos szélben megrongálódott épületek, balesetek, elakadt autók adtak munkát a tűzoltóknak - sorolta Hajdu Márton.

Közlése szerint még mindig van néhány nehezen megközelíthető település, az ott élő embereket a katasztrófavédelem ellátta élelmiszerrel, illetve ahol erre szükség volt, a betegeket gyógyszerrel. Ugyanakkor országszerte még mintegy 22 ezer fogyasztási helyen nincs áramszolgáltatás - tette hozzá.

Heves megyében, főként a Mátrában a hó vastagsága néhol 50-70 centiméter. A közműhálózat sérülése miatt továbbra is szünetel az áramszolgáltatás Mátraháza, Kékestető, Galyatető, Mátraszentlászló, Mátraszentistván, Mátraszentimre, Fallóskút, Bagolyirtás, Mátrakeresztes településen, a meghibásodások mintegy kétezer fogyasztási helyet érintenek. Az áramszolgáltató szakemberei aggregátorok segítségével csaknem száz helyen tudják biztosítani ideiglenesen a szolgáltatást, de további aggregátorokat is üzembe állítanak. A rendkívüli időjárás miatt továbbra sem lehet közlekedni a Mátrán átvezető 24-es főút több szakaszán.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a tűzoltók a Regéc és Óhuta közötti útszakaszon mintegy ötven, Füzér határában huszonöt, utakra dőlt fát távolítottak el.

A Bükk hegységben, Bükkszentkereszten már részlegesen helyreállt az áramszolgáltatás, de a Répáshutára vezető út megtisztításán még dolgoznak. Az elzárt falut alapélelmiszerekkel ellátják.

Vas megyében több tucat településen okozott áramszünetet és szolgáltatás-kimaradást az ítéletidő. A teljes hálózat helyreállítása és ellenőrzése várhatóan még két napot vesz igénybe. Győr-Moson-Sopron megyében a legtöbb riasztás Sopronból érkezett, ahol a letört faágak házak tetejét rongálták meg.

Baranya megyében a Zobákpuszta és Hosszúhetény közötti útszakaszon a tűzoltók csaknem ötven fát távolítottak el az utakról, csütörtök délután is útzár volt érvényben a területen. Komárom-Esztergom megyében megtisztították a Pilisszentlélekre vezető bekötőutat, így újra megközelíthető a korábban elzárt település.

rendkívüli időjárás időjárás
Kapcsolódó cikkek