BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átutazáskor is nyilatkozni kell a 10 ezer eurót meghaladó készpénzről

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nyilatkozattételi kötelezettség vonatkozik a 10 ezer eurót (mintegy 3,1 millió forint) meghaladó készpénzösszegekre az unió tagállamainak területén található repülőterek nemzetközi tranzitterületein – ismertette döntését az Európai Unió Bírósága csütörtökön.

A luxembourgi székhelyű bíróság indoklásában arra emlékeztetett, hogy az Európai Unióba belépő vagy az azt elhagyó utasokra nyilatkozattételi kötelezettség vonatkozik a maguknál tartott, 10 ezer eurót meghaladó összegű kézpénzre vonatkozóan. Mint írták, a tagállamok repülőterei az unió területének részét képezik, a rendelet pedig nem zárja ki a nyilatkozattételi kötelezettség alkalmazását a repülőterek nemzetközi tranzitterületein.

Ennek értelmében valamely nem uniós államból – az unió területén található repülőtéren való átutazással – valamely másik nem uniós államba átutazó személyre is vonatkozik a nyilatkozattételi kötelezettség.

Ebből következik, hogy minden olyan utast – aki valamely tagállam területén lévő repülőtéren kiszáll egy nem uniós államból érkező repülőről, és a repülőtér nemzetközi tranzitterületén marad egy másik nem uniós államba tartó járatra történő felszállásig – úgy kell tekinteni, mint aki belépett az unióba és ez esetben nyilatkozattételi kötelezettség hatálya alá tartozik – húzta alá a bíróság.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.