Több megyében is leszakadhat az ég
Szombattól ismét komoly esőre készülhetnek az ország 10 megyeéjében, egy-egy helyen rövid idő alatt akár 20-40 mm eső, illetve jégeső is hullhat. Elsősorban a Dunántúl délnyugati részén alakulhatnak ki intenzív zivatarok, felhőszakadások. A keleti megyékben csak elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar, miközben az egész országban 30 fok körül lehet a csúcshőmérséklet.
Vasárnap délután megerősödő, viharossá fokozódó északnyugati szélre, és ismét záporokra, valamint zivatarokra kell készülni, egy front érkezik, mely estére eléri a Duna vonalát, illetve a Dél-Dunántúl térségét, majd kelet felé helyeződik át. Késő délutántól az Alföldön a front megérkezése előtt is már elromlik majd az idő, helyenként zivatarok alakulhatnak ki. Néhol heves esőzés is előfordulhat intenzív széllel, illetve nagyobb méretű jéggel. Rövid idő alatt 25-30 mm feletti csapadék is hullhat.


