Közélet

Nem fogadja el időben a vitatott földtörvényt a kijevi parlament

Ukrajna egyelőre nem kapja meg az IMF-től a pénzügyi támogatás 2 milliárd dolláros részletét.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) csak később folyósítja Ukrajnának az esedékes hitelrészletet, mert a parlament a nyári szünetének kezdetéig nem szavazza meg az összes elvárt reformot. A nyugdíjrendszer átalakítása a terveknek megfelelően halad, ezt a törvényt várhatóan elfogadják a július 14-én kezdődő parlamenti szünetig, és Kijev tett lépéseket a korrupcióellenes bíróság felállítása érdekében is. A földpiac megnyitásáról szóló törvény azonban még nincs kész – indokolta a halasztást Volodimir Hrojszman miniszterelnök a Bloombergnek adott interjúban. Ehhez képest Olekszij Musak, Petro Porosenko elnök pártjának képviselője, a törvénytervezet egyik szerzője azt írta a Facebook-oldalán, hogy az IMF nem ragaszkodik már a földreformhoz, miután az államfő „csodát tett” június végi washingtoni látogatásán. Az ukrán Interfax is úgy értesült az elnökhöz közel álló forrásokból, hogy Porosenko arra kérte Christine Lagarde-ot, az IMF vezetőjét, hogy tekintsen el a földreform elfogadásától, az pedig beleegyezett ebbe.

Forrás: AFP

Az IMF-hitel folyósításának egyik feltétele volt, hogy Ukrajna nyissa meg termőföldpiacát, szabadon lehessen kereskedni a földdel, eladhatóvá váljanak az állami földek. Ezt azonban a parlament populista erői ellenzik, mert attól tartanak, hogy a hatóságok és a befektetők becsapják majd a földművelőket. Ukrán elképzelések szerint ezért első lépésben csak magánszemélyek között nyílna mód az adásvételre, és legfeljebb 200 hektáros területig, mert a kormány nem akarja, hogy nagyvállalatok vagy külföldiek vásárolják fel a termőföldeket. Hrojszman szerint a törvénytervezet 99 százalékban készen van, már csak egy elem hiányzik belőle: a hosszú távú pénzügyi támogatás a földművelők számára.

Az IMF 2015 márciusában hagyta jóvá a négy évre szóló, 17,5 milliárd dolláros hitelt Ukrajnának, a mostani 2 milliárd ennek lett volna az ötödik részlete. Eddig 8,7 milliárd dollárt folyósítottak. Ukrajna az elvárt strukturális reformok felét sem hajtotta végre eddig, mégis mindig megkapta az ígért hitelt, mert eleget tett a legfontosabb követelménynek: egyensúlyban tartja a költségvetést. Az idei évre az volt az elvárás, hogy a hiány ne lépje túl a 3,7 százalékát, de Kijev ezt túlteljesítette, és megállt 2,3 százaléknál. Az IMF-hiteleknek köszönhető, hogy Ukrajna nemzetközi devizatartaléka 5 milliárd dollárról 16,7 milliárdra nőtt, ami lehetővé tette a hrivnya árfolyamának stabilizálását és az féken tartását. A GDP tavaly 1,5 százalékkal bővült, az IMF várakozásai szerint idén 2 százalék lesz a bővülés.

Kijev GDP IMF földtörvény Parlament
Kapcsolódó cikkek