BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Európai Bizottság újabb lépést tesz a lengyelek ellen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az Európai Bizottság kedden úgy döntött, hogy újabb lépést tesz Lengyelországgal szembeni az európai uniós kötelezettségszegési eljárásban, vagyis indokolással ellátott véleményt küld Varsónak a bíróságok szervezetéről szóló lengyel törvénnyel kapcsolatban – jelentette be az uniós végrehajtó testület.

Indoklásában a brüsszeli bizottság hangsúlyozta:

fenntartja álláspontját, amely szerint a lengyel törvény nem egyeztethető össze az uniós joggal.

Azáltal ugyanis, hogy a lengyel kormány eltérő nyugdíjkorhatárt vezet be a bíráknál a nők és a férfiak számára (előbbiek 60, utóbbiak 65 éves korukban vonulhatnának nyugdíjba), nemi hovatartozás alapján megkülönböztet.

Az pedig jogi aggályokat vet fel, hogy az igazságügyi miniszter mérlegelési jogkört kap a nyugdíjkorhatárt elért bírák megbízatásának meghosszabbítására, továbbá a bíróságok adminisztratív felügyeletével megbízott elnökeinek felmentésére és kinevezésére – áll az indoklásban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.