BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kitört egy vulkán Indonéziában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Kitört az indonéziai Bali szigetén lévő Agung vulkán szombat este egy alkalommal, majd vasárnap háromszor is – közölték a helyi hatóságok.

A kráterből a hamu mintegy négyezer méteres magasságba jutott el, a területen sűrű, fekete füst gomolyog, amely a szomszédos Lombok szigete felé halad. Bali nemzetközi repülőtere rendben működik, a belföldi és nemzetközi járatok nem álltak le, mivel a füstfelhő egyelőre elkerüli a légikikötőt.

Agung vulkán, Bali, Indonézia
Forrás: AFP

Az ausztrál Jetstar légitársaság ugyanakkor szombat este 9 járatot törölt. Vasárnap azonban azt közölte, hogy járatai többségét elindítja, mivel vezető pilótái szerint biztonságos a repülés. Ennek ellenére arra figyelmeztettek, nagyon gyorsan változnak a légköri viszonyok, ezért nem kizárt, hogy törölnek járatokat.

A sziget hatóságai nem emelték a korábban életbe léptetett második legmagasabb fokú riasztást. Szeptember óta – amikor fél évszázad után először kezdett feléledni az Agung – mintegy 25 ezer ember él távol otthonától. A több mint 3 kilométer magas vulkán legutóbb 1963-ban tört ki, több mint 10 kilométeres magasságba lövellve ki hamuoszlopot. Az akkori vulkánkitörésben több mint ezer ember vesztette életét.

A több ezer szigetből álló Indonéziában gyakori a szeizmikus tevékenység, mert az ország az úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrű mentén fekszik, ahol a törésvonalak miatt rengeteg az aktív vulkán és a földrengés is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.